Felismeri csak a zenéjük alapján ezeket a nagyszerű sorozatokat?

sorozatos kívz
Vágólapra másolva!
Csupa klasszikus tévésorozat, mely egykor kedves volt a legtöbb hazai tévézőnek. Annyiszor hallottuk a legtöbb főcímet, hogy már az előszobából, a konyhából tudtuk, melyik széria következik, érdemes-e berobogni a kanapéhoz saras cipőben, vagy félkész rántottával a serpenyőben. Sokszor egyből meghozták az ismert dallamok a hangulatot, a legtöbbször igen karakteres, dinamikus zenéket kaptak ezek a sorozatok. Lássuk, hányat ismer fel! Négy opció közül választhat, és egyben láthatja, mások mire tippeltek. A második oldalon ott a lista, a tíz jó megoldás: ha tízből tíz találata van, akkor kiérdemli a sorozatnéző nagymester szintet!
Vágólapra másolva!

Az első annyira ismert, annyiszor ment a tévében, és akkora kedvence volt a magyaroknak, hogy szinte szégyelltük betenni a kvízbe. De legalább az elején legyen egy kis sikerélmény, nem igaz?

Szavazzon!

Az első zene mely sorozaté volt?

------------

A második egy brit sorozat, 1980-ban lett vége, de itthon még ment egy darabig. Többet nem is mondunk róla, hallgassa inkább!

Szavazzon!

A második dal honnan van?

-------------

1990 körül majdnem mindenki nézte. Igaz, nem volt valami nagy választék akkoriban, de így is sokan emlékezhetnek rá. Hallgassa meg a főcímet alább!

Szavazzon!

Ismerős muzsika! A sorozat pedig...

--------------

Egy remek sorozat úgy 30-40 évvel ezelőttről. Gyors, erős, dinamikus zenével persze.

Szavazzon!

A negyedik tévésorozat zenéje honnan van?

---------------

Igen karakteres főhős, jellegzetes zene. Nem mindenki volt oda érte, de szórakoztató perceket hozott.

Szavazzon!

Az ötödik sorozatos főcím? Könnyű!

--------------

A hatodik. Vidám, pattogós muzsika, tehát könnyen kitalálható ebből, hogy nem egy kőkemény dráma, sötét thriller zenéje volt. Hát akkor minek volt a főcíme?

Szavazzon!

A hatodik főcím. A megfejtés pedig...

--------------

Már a hetedik jön. Ez is dinamikus, gyors zene, tehát nem egy lassú, vontatott, kelet-európai, realista alkotáshoz passzol. Akkor mihez?

Szavazzon!

A hetedik te magad légy, írta József Attila. Ez most nem lehetséges, mert a hetedik...

----------------

Itt a nyolcadik, rövid, de emlékezetes, fülbemászó és vidám.

Szavazzon!

A nyolcadik muzsika... halottam már... a válaszom pedig

------------------

Kitartás, már nincs sok hátra, itt a kilencedik, ráadásul őrületesen egyszerű, könnyű feladvány. Ha nem tudja, nem itt élt a 90-es években.

Szavazzon!

A kilencedik zene, hopp, nagyon ismerős!

------------------

Itt a tizedik, ez is derűs, pattogós, kedves muzsika. Gyerekkora visszatért egyből? Talán nem véletlen!

Szavazzon!

A tizedik dal szerintem...

A helyes válaszokért, a megfejtésekért lapozzon!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!