Egészen más lesz a Trónok harca valódi vége

Trónok harca
Vágólapra másolva!
George R. R. Martin szerint „csak egy befejezést" láttak a hívek, nem A Befejezést.
Vágólapra másolva!

A Trónok harca írója újabb nyilatkozatot adott, ebben ismételten jelezte, hogy a fantasyvilágban játszódó Tűz és jég dala regényciklus más befejezést kap, mint amit az HBO-sorozat nézői láttak. Korábban is sejtelmeskedett, amikor azt kérdezték, hogy más lesz-e, olyanokat mondott, hogy „igen is, meg nem is." Most újfent kitért arra, hogy csak „egyfajta befejezést" láttak a tévézők, nem pedig a nagybetűs A Befejezést.

HBO

R. R. Martin korábban már sok rajongójánál kihúzta a gyufát a nyilatkozatokkal, például azzal, amikor elmondta, hogy legalább három projekten dolgozik egyszerre. Viszont A tűz és jég dala (A Song of Ice and Fire) fantasysorozat nagyon nem halad: négy év alatt kijött három darab, 800-900 oldalas regénnyel (1996 és 2000 között), utána viszont látványosan lelassult a tempó.

Eztán jött egy ötéves szünet, majd egy hatéves pauza, és azóta semmi, 2011 óta várják a hívek a The Winds of Winter-t (ami nyilván nagyot szól majd, ha valaha megjelenik, 9-10 év után). Várható egy hetedik regény is, A Dream of Spring, elvileg ez zárja le a sztorit rendesen. Martin viszont már 71 éves, és sokan attól tartanak, valami betegség elviszi, mielőtt bejezhetné rendesen a westerosi kalandokat.

HBO

Az író arról is beszélt, hogy David Benioff és D.B. Weiss a hetedik évad után a történetet három nagy mozifilmmel szerette volna lezárni, de az HBO annyit mondott erre, hogy ők tévésorozatokat gyártanak, nem érdekli őket a mozi.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!