A műsor első harmadában Keve Márton, az #ETESDADOKIT névre keresztelt karitatív kezdeményezés megálmodója meséli el, mi vezérelte az egészségügyi dolgozókat megsegítő kezdeményezés létrehozásában. A világ legjobb éttermeiben dolgozó séf nemrégiben költözött haza, és célul tűzte ki az ilyesfajta akciók promótálását hazánkban, hogy ezzel minél több emberen tudjon segíteni - főleg az ilyen gondterhes időkben. A vele készült interjúból kiderül, hogy hogyan is néz ki a munkafolyamata, valamint, kik kaptak és hogyan fogadták ezt a segítségnyújtást.
A második téma a koronavírus hatása a Fővárosi Állat- és Növénykertre. Több mint 60 éve nem zárta be kapuit huzamosabb ideig a Fővárosi Állat- és Növénykert, ám a koronavírus nyomán elkerülhetetlen volt a rendhagyó intézkedés. A közel 900 faj 10 000 egyedének otthont adó intézmény speciális helyzetéről kérdezték az Állatkert szóvivőjét, Hanga Zoltánt. Amellett, hogy az állatokra, a növényekre és a dolgozókra a karantén kifejtette hatásról beszélgetünk, nem felejtődik el természetesen, a sok rossz hír közepette egy igazán örömteli:
óriásvidra kölykök születtek, Magyarországon először.
Az Ozone TV környezetvédelmi csatornaként még a járvány idejében sem feledkezik meg az állat- és növényvilágról, így a téli nyugalmi időszakukból most ébredező, védett kétéltűinkről sem. A gyepi békák visszaszorulóban vannak, folyamatosan csökken az élethelyük, pocsolyák és tocsogók egymás után tűnnek el. A kétéltűek magyarországi helyzetéről, valamint munkájáról kérdezik Kovács Tibor zoológust, a Magyar Biodiverzitás-kutató Társaság elnökét.
Előzetes: