Súlyos büntetést kapott Curtis
![Curtis](https://cdn.origo.hu/2023/12/BF3j1aHvsidzfO-ghPoNZu-b_FiU3dQ35muESyDW4NU/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RjOGMzZDkwMTk0YzRhZGM4NDllMWM1ODYxYTJlOGEw.webp)
Egy évre eltiltotta a futsaltól a Magyar Labdarúgó-szövetség Budapesti Igazgatóságának fegyelmi bizottsága a rappert, aki mindössze két meccsen játszhatott visszatérése után az Újpest NB III-as futsalcsapatában. Az Issimo elleni mérkőzésen állították ki Széki Attilát, azaz Curtist, aki saját és csapatvezetője állítása szerint az egyik játékostársát védte - írta a Blikk.
„Széki Attila a mérkőzés 40. percében, amikor a labda játékon kívül volt, egy, a csapattársa ellen elkövetett szabálytalanságot követően odalépett ellenfeléhez és elkezdte fojtogatni, majd nyakánál fogva rángatta. Ezért az erőszakos cselekedetéért piros lappal kiállítottam. A piros lap felmutatását követően kiütötte a piros lapot a kezemből" – írta jelentésében a játékvezető, amelynek alapján a fegyelmi bizottság 2021. november 20-ig minden, a labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől eltiltotta Curtist.