Tévésorozatok karantén idejére: Durrellék

Durrells, Durrellék
Vágólapra másolva!
Ezekben a hetekben jelentősen megnőtt a film- és sorozatnézéssel töltött idő, úgyhogy új cikksorozatban ajánlunk pár olyan szériát, amellyel könnyebb lesz kihúzni a karantén végéig. A Durrellék az első: ha erőszakmentes, kedves, humoros családi sorozatot szeretne nézni, amely érthető és szerethető a 10 és 90 éveseknek egyaránt, akkor ne is keresgéljen tovább.
Vágólapra másolva!

Érhetően több filmet, sorozatot néz most a fél világ, hiszen járvány van, nem tanácsos és nem ajánlott kinn ténferegni. Viszont nem esik jól ilyenkor egy adag Walking Dead, hiszen ki akar hörgő, rusnya zombikat nézni egy apokalipszis utáni világban - viszont vannak olyan sorozatok, amelyek jót tesznek a szívnek, léleknek.

ITV

Bizonyára sokaknak volt kellemes gyerekkori-kamaszkori olvasmánya Gerald Durrell Családom és egyéb állatfajták című könyve, amely különleges hangulatba hozta az olvasót, a sok táj- és állatleírás mellett pedig vicces, sok humorral megírt történeteket ismerhettünk meg az akkor még gyerek Gerald testvéreiről, anyjáról és mindenféle rokonról, illetve korfui lakosról. A siker után trilógiává hízott a Korfu-sztori , a Madarak, vadak, rokonok és az Istenek kertje tartozik még ide, mind ragyogóan adja vissza a mediterrán életérzést.

ITV

A karaktereket, a helyszínt, a hangulatot szinte teljesen visszakapjuk a Durrellék-ben, ugyanakkor dramaturgiai okokból bekerült olyan történet, ami nincs benne a könyvekben, illetve számos olyan sztori van, ami a regényekben szerepel, de említést sem kap a sorozatban.

Ezt sajnos el kell fogadni,

egyszerűen azért, mert egészen más egy 1956-ban megjelent, adomákból összefűzött regény, mint egy 2016-os tévésorozat: más célból készült, más közönségnek, más követelményeknek kell megfelelnie. Aki egy az egyben, pontosan azt akarja visszakapni, amit gyerekként olvasva elképzelt, annak lehet, hogy pár figura vagy fordulat nem fog tetszeni, de ha túllépünk azon, hogy nem ragaszkodtak a készítők a teljes másoláshoz, akkor egy ragyogó, szellemes, kedves szériát kapunk, aminek tényleg van lelke.

A szereplők

„Megfordultunk; hát egy vén Dodge kocsi állt meg a járda mellett, a volánnál egy kurta, hordótestű egyén ült sonkaszerű kezekkel, nagy, cserzett, sötét képpel, melyet hetykén félrecsapott ellenzős sapka koronázott. Kinyitotta a kocsi ajtaját, kilépett a járdára, és felénk kacsázott" – így írta le Gerald Durrell az első találkozást Spiróval. Ehhez képest egy jóképű, a vártnál úgy 10-20 évvel fiatalabb, 20 centivel magasabb férfit választottak a szerepre. Alexis Georgoulis alakítja Spiros Halikiopoulost, a forgatás elején 41, premier idején 42 éves volt.

ITV

A regényekben szereplő anyafiguránál szintén fiatalabb lett, Keeley Hawes alakította Louisa Durrellt. Azért velük kezdtük a szereplők bemutatását, mert a sorozat sokkal inkább szól a családról, és főleg „Missis Durrelszről", mint Gerry Durrellről – aki pedig az állatokkal együtt a regények első számú főszereplője. A készítők tehát döntöttek, és már eleve úgy vágtak neki, hogy egy családi sorozatot akarnak, sok felnőtt, szerelmi szállal, és nem egy kicsit gyerekes, állatos szériát, ami talán nem köti le annyira a húsz fölöttieket.

ITV

Miközben a könyvek Gerald szemszögéből mutatják be Korfut, a környéket, az embereket, az állatokat, semmivel nem lett fontosabb karakter a sorozatban, mint testvérei. Van ugyan olyan rész, ami főleg részben szól: a 13. születésnapos bulija, ami egy elég mókás, szórakoztató epizód. De közben ebben a részben Spiro története és a Mama vívódása is ugyanolyan fontos, mint a kamaszodó kislegény. Olyan rész is akad, ahol csak másodpercre tűnik fel, teljesen hatodrangú karakter – ilyen például a Svenről szóló epizód a harmadik évadban.

ITV

A casting amúgy kiváló volt, Josh O'Connor szenzációs Lawrence szerepében, nem csoda, hogy utána egy szuperprodukcióba került, a The Crown-ba, ahol ő lett Károly herceg, II. Erzsébet fia. Milo Parker a kis Gerald, ügyes gyerekszínész, de mellette Daisy Waterstone szórakoztatóbb Margo Durrellként, rajta minden epizódban lehet kacagni. Callum Woodhouse lett a fegyvermániás, csajozós Leslie, vele teljes a család, és ő is kap komoly sztorikat.

A valódi történet

A gyerekek apja 1928-ban meghalt, Louisa pedig az indiai évek után a három fiatalabb gyerekkel (Leslie, Margo és Gerald) Angliába költözött. A legidősebb gyerek, Larry akkor már Angliában élt, bentlakásos iskolában, nem is nagyon szerette. 1935-ben Lawrence viszont már Korfun élt, első feleségével, egy bizonyos Nancyvel, de a sorozatban Gerry idősebb bátya facér, egyedülálló.
Larry és felesége eleinte a családdal együtt éltek Kontokali településen, Korfu városától északra, de 1936-ban elköltöztek egy halászfaluba. Larry első könyvét 1935-ben adták ki, Henry Miller íróbarátja 1939-ban látogatta meg.

ITV

A család egy része 1939-ig élt a szigeten, de akkor a II. világháború baljós előszelei elérték az addig paradicsomi helynek tartott Korfut is. A Mama, Leslie és Gerry visszaköltöztek Angliába. A Harmadik Birodalom 1941 áprilisában megtámadta Jugoszláviát és Görögországot. Larry, felesége és kislányuk ekkor menekültek el az országból, egészen Egyiptomig. Lawrence Durrell író-költő lett, a brit kormány külképviseleti szolgálatában dolgozott sok éven át. Néygszer nősült, alkoholista lett.

Margo egy darabig Korfut tartotta igazi otthonának, maradt, és beleszeretett egy repülőgép-pilótába. Végül elköltözött vele Dél-Afrikába, ott 1940-ban összeházasodtak. A háború után Bournemouth-ban éltek, két gyerekük lett, de elváltak.

ITV

Természetesen Geral Durrell élete és munkássága a legismertebb, sok könyvet írt, Paraguay, Argentína, Sierra Leone, Mauritius, Mexikó és Madagaszkár vadonjaiba, erdeibe vezetett expedíciókat. A rengeteg begyűjtött állatot eleinte Margp nővére kiskertjében tárolta, utána állatkertet üzemeltetett. Írásain keresztül sok millióan tehettek képzeletbeli utazásokat egzotikus tájakra, illetve tanulta meg, hogyan, milyen félő gondoskodással kell bánni az állatokkal.1995-ben halt meg, májproblémák miatt.

Négy évad készült

Mint korábban írtuk, a sorozat nem pontosan adja vissza a múltat, ahogy a könyvekben leírtakat sem, de ennél nagyobb bajunk ne legyen – egy szerethető, kellemes alkotás jött létre, amelyet szépséges helyeken forgattak, megfelelő, karakteres színészekkel. Nem a másolás volt a cél, hanem egy főhajtás a szerző művei előtt, megőrizve némi szabadságot.

ITV

Azoknak, akik a sorozat elején járnak még, az a rossz hírünk van, hogy lezárták a sztorit, a Durrellék 2016 és 2019 között volt a képernyőn. Bármilyen remek sorozatról is van szó,

nem baj, hogy nem húzták a végtelenségig:

hiszen mindenki tud olyan sorozatot mondani, amit már csak megszokásból nézett, messze túl volt a csúcson, és keserves szenvedés lett a vége. Ebben az esetben viszont tudták, mikor kell behúzni a kéziféket Spiro vénséges Dodge automobilján. 26 epizód készült, ha csak napi egyet nézünk az HBO Gón, azaz beosztjuk, akkor kihúzunk vele majdnem egy hónapot!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!