A 38 éves énekesnő korábban sem tagadta, hogy voltak problémáik, ám azokat eddig sikerült megoldani. A karanténidőszak alatt viszont kiderült, hogy nincs közös jövőjük.
"A koronavírusos 'maradj otthon' tette a pontot az i-re, nagyon nehéz volt egymással ennyi időt úgy együtt töltenünk bezárva egy lakásba, hogy nincsenek azok a dolgok, amik régebben kompenzálták a boldogságunk hiányát. Azok a programok, barátok, rendezvények, történések, amik elviselhetővé tették addig az életet, mind megszűntek.
Minket a bezártság nem összehozott, hanem még jobban eltávolított egymástól. Tulajdonképpen a házasságom, annak ellenére, hogy 16 éve házas voltam és 19 éve voltunk együtt, valahogy sosem volt felhőtlen.
Évek óta elhidegültünk már egymástól. Szerintem minket már hosszú ideje a gyerekek és a megszokás tartott egyben" - árulta el az énekesnő a Ripostnak.
Egy hónapja újra rátalált a szerelem, egy régi barátjával jött össze. "Péter egy csodálatos férfi, egy igazi lelki társ volt hosszú éveken keresztül, ő volt a legjobb fiú barátom. (...) Tudta ő már régebben is, hogy sokat szomorkodom, sokszor lelket öntött belém, de éveken keresztül nem léptem át a megcsalás határát. Most viszont, a koronavírus alatt valahogy minden megváltozott. Jött az a bizonyos Ámor és úgy döntött, hogy ránk küld egy rakat nyilat, hogy vegyük már észre, sokkal több a miénk, mint barátság."