Három tökéletes tánc, sok könny és egy újabb kieső, ez volt a Dancing with the Stars elődöntője
![Dancing with the Stars](https://cdn.origo.hu/2023/12/o_TllntuHpT7gmxgKOvjk4xOuW-Azytjg6m-PiqA75M/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFjZDBhYWRjZmVhYTQ1OWFhYmRhMGMyY2Q5ZDc2NmMy.webp)
Elődöntőjéhez érkezett a Dancing with the Stars, a nyolcadik adás már csak öt párossal indult. Az est témája "A legnagyobb ikonok" volt, így a táncosok legendás pop- és rocksztárok dalaira adták elő a koreográfiákat.
Az állandó zsűrihez – Ördög Nórához, Molnár Andreához, Bereczki Zoltánhoz és Kováts Gergely Csanádhoz – ezúttal Gabriela Spanic is csatlakozott, így a maximális pontszám most 50 volt a megszokott 40 helyett. Pontosabban egy körben adhatott ennyi pontot a zsűri, de mivel a versenyzőknek már két produkcióval kellett fellépniük, a végén már 100 pont volt a maximum.
A párok az első körben az alábbi táncokat adták elő, és az alábbi pontszámokat kapták:
Az első fordulóban tehát holtverseny alakult ki az élen: Kinizsi Ottó és Szőke Zsuzsanna, illetve Árpa Attila és Stana Alexandra teljesítettek a legjobban, Nagy Réka és Hegyes Bertalan pedig a legrosszabbul – legalábbis a zsűri szerint.
Lapozzon a további eredményekért, nézze meg a második kör versenyprodukcióit is!