A vezetéknevéből kiderül, hogy Johnny Depp lánya, de az édesanyja, Vanessa Paradis is igen híres. Az első filmszerepét – Kevin Smith lányával, Harley Quinn Smithszel együtt – az Agyar-ban kapta 2014-ben, de akkor már modellkedett is, 15 évesen Karl Lagerfeld figyelmét is felkeltette. A La danseuse-ben már Isadora Duncant játszotta, majd olyan filmekben szerepelt, mint a Planetárium, A hűséges férfi, a Nagyvadak vagy az V. Henrik.
Kate Winslet közelgő sorozatában, az Easttowni rejtélyek-ben komoly szerepet kapott Kevin Bacon és Kyra Sedgwick lánya is, akit legutóbb a Narcos: Mexikó-ban láthattunk négy epizódban. Sosia 2009-ben még édesanyja sorozatában, A főnök-ben tűnt fel ugyanennyi részben, de azóta már olyan, saját munkák is vannak a háta mögött, mint a Sikoly képernyős változata, az Itt és most vagy a 13 okom volt.
Cindy Crawford 19 éves lánya kicsit kakukktojás a listán, hisz elsősorban nem színésznőként, hanem – az anyjához hasonlóan – modellként ismerhetjük, jó pár fotózása, kifutós munkája volt már. Színészként csupán egy 2016-os tévéfilmben, a Sister Cities-ben láthattuk eddig, nemrég azonban szerepet kapott az Amerikai Horror Story következő, tizedik évadjában – ami várhatóan más felkéréseket is hoz majd neki.