Szilánkos lábtörése miatt egy tévésztárt perel egy nő
![Bear Grylls, Zord bolygó](https://cdn.origo.hu/2023/12/lKE7E4q3E2EjY8NmVJBQ9QCsEfDM_ViRvK_uF2TfU80/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcwZTRkZWU3MWExMzQ2M2I5NTI5NDI1ZDg1MjEyY2Ez.webp)
Egy Margot Harrison nevű volt tornász beperelte Bear Gryllst, illetve azt a két céget, amely a Bear Grylls Survival Race nevű versenyt szervezte 2016-ban Londonban.
Harrison súlyosan megsérült, amikor elindult az ötezer fontos fődíjért, de a hosszú akadálypályán csak tizenöt percig tudott talpon maradni. Az egyik feladatnál akkorát esett, hogy a lába szilánkosra tört, az orvosa azt mondta, hogy az egyik csontja úgy nézett ki, mint "egy megrágott keksz".
Harrison szerint az akadálypályának azon a részén két másik versenyző is megsérült, ráadásul a szervezők védőszivacsokat sem helyeztek ki, de más módon sem ügyeltek az indulók biztonságára.
A nő most 150 ezer fontot, nagyjából 63 millió forintot követel kártérítésként – az eset után ugyanis egy ideig depressziós is volt, és hosszabb gyaloglás után még ma is sántítani kezd.