Egy hónapra kórházba került a Totem döntője után Varga Viktor
![Varga Viktor, Totem](https://cdn.origo.hu/2023/12/oteto0g5FgMdKZC1bJhn40-DA0BtWzs-db8GE3DxqNs/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QxMDZmNGQxNjZmMDQwZGI5ZWI4MjM5MGM0MDZiMDk0.webp)
A Bors megtudta, hogy a Farkasok csapatát erősítő versenyző a fináléra megfertőződött a kullancsok által terjesztett Lyme-kórral. A fájdalmak ellenére egy percig sem jutott eszébe, hogy feladja a küzdelmet. Olyannyira nem, hogy még a TV2 által felajánlott orvosi segítséget sem fogadta el, inkább összeszorította a fogát és meg sem állt a győzelemig.
A végső kincskeresés számomra iszonyú durva volt. Lyme-kóros lettem. Igaz, ezt akkor még nem tudtuk, csak a verseny után kaptam meg a diagnózist. A fináléban már csak annyira tudtam összeszedni magam, hogy felmásszak a hegyre, de az összes leállásban vagy forgatási szünetben a halálomon voltam.
Negyven fokos lázam volt, rázott a hideg, beszélni sem tudtam, minden erőm elszállt. Mégis úgy voltam vele, hogy az erős fájdalmak ellenére nem adhatom fel, végig kell küzdenem a döntőt, nemcsak önmagam, de Bálint miatt is. Végül sikerült, hatalmas diadalom számomra, hogy az állapotom ellenére nyerhettünk" - mondta, hozzátéve, hogy egy hónapot töltött kórházban. Viktor egyébként annak ellenére kapta el a betegséget, hogy a műsor kezdete előtt minden versenyző megkapta a szükséges védőoltásokat, csak így szállhattak harcba a vadon ura címért.