Sorozatsztárnak érzi magát Kulcsár Edina és G.w.M

Kulcsár Edina, G.w.M.
Vágólapra másolva!
Kulcsár Edinával és párjával, a rapper G.w.M-mel madarat lehet fogatni, hiszen ahogyan kedden kiderült, az egykori szépségkirálynő gyermeket vár, fogalmaz a Bors a Best magazin cikke nyomán.
Vágólapra másolva!

Kulcsár Edina elmondta, hogy bár ő és párja is nagyon vágytak egy közös babára, mégis meglepetésként érte őket a hír, hogy alig hét hónappal azután, hogy hivatalosan is bejelentették kapcsolatukat, máris úton van az első közös gyermekük.

Kulcsár Edina és G.w.M. https://www.instagram.com/gwmmusic

Mint kiderült, G.w.M úgy szerzett tudomást kedvese várandósságáról, hogy megtalálta a modell pozitív terhességi tesztjét. Bár őt is váratlanul érte a dolog, boldogabb nem is lehetne.

- Ez a baba Isten ajándéka, és nem hiszem, hogy van nálam boldogabb ember a világon. Nem igazán lehet szavakba önteni, amit érzek, és amíg élek, vigyázni fogok rájuk - mondta a Best magazinnak a rapper

A pár úgy érzi, az életük olyan, mint egy szappanopera, tele váratlan fordulatokkal, hatalmas érzelmekkel és intrikákkal.

A modell egyébként hivatalosan még nem vált el férjétől, Szabó András Csutitól. A téma kapcsán a Best egy büntetőjogászt is megkérdezett, aki elmondta, hogy a baba a törvény erejénél fogva a Szabó vezetéknevet fogja kapni, ezt viszont később lehet korrigálni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!