Ezért lett Rózsa György a Kapcsoltam műsorvezetője
![A Magyar Televíziózás Legendái, könyvbemutató, sajtótájékoztató, könyv, bemutató, televízió, magyar](https://cdn.origo.hu/2023/12/p_xUibxEPN4_wJr7kz90YTj1i8w1hn6dmKaLA5cdrXE/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzliNGEwMGZmMjk5MDQ0NjNhYmE1ODRmOTZmNWZkMDZj.webp)
Közelgő 75. születésnapján köszöntötték az Önök kérték keddi adásában Rózsa Györgyöt, aki több évtizedes televíziós pályafutása fontos műsorai mellett a kezdetekről is beszélt. „Igaz, hogy 56 éve vagyok tévés, de fejben már korábban is az voltam. Tízéves koromban lett televíziónk, akkor határoztam el, hogy én is bekerülök a varázsdobozba" – árulta el az Önök kérték műsorvezetőjének, Bényi Ildikónak. Már az egyetem ideje alatt is dolgozott külsős munkatársként a televíziónak és bár gyerekműsorokat már évek óta készített, országosan a Kapcsoltam című vetélkedő tette ismertté.
Vitray Tamás azt mondta, azért adta nekem a műsort, mert kamera előtt is majdnem úgy viselkedtem, mint az életben
– mesélte a kivételes lehetőségről. Hazánk első telefonos vetélkedője 1979-ben indult Vitray Tamás vezetésével, és tíz évet élt meg. Bár Rózsa Györgynek nagy élmény volt vasárnap esténként a fél országgal a televízió előtt ülni, pályája legkiemelkedőbb műsorának mégis az 1982-ben indult Leg...leg...leg...-et tartja, mert az saját ötletéből született.
Az Önök kérték teljes adása, benne két archív felvétellel Rózsa György pályafutásából, itt nézhető újra.