Megvan a Sztárban sztár leszek! három döntőse
![Sztárban sztár leszek!](https://cdn.origo.hu/2023/12/1mwviRHZAdVjpXDOtQ4sXDA4on9QSWkcDiVra0n03L0/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlhOGMxMWUyYWI1ZjRhM2ZhZGY4MWFkODc1MmY3YTgy.webp)
A mostani énekesek a Sztárban sztár leszek! előző évadának versenyzőivel adtak elő duetteket, először Bari Laci és Gábor Márkó állt össze Kikinek, illetve Vincze Lillának öltözve. A Grease slágerének magyar verziója, a Nyári nap végül a maximális 30 pontot hozta Lacinak.
Yulaysi Miranda piros parókában, Rihannaként állt színpadra, mellette pedig Hadas Alfréd utánozta Eminemet, miközben mögöttük tűzzsonglőrök fokozták a hangulatot. A produkció meggyőzte a mestereket, megint csak kiosztották a maximális 30 pontot.
Kökény Dani Venczli Zórát kapta duettpartnernek, az 1930-as éveket idézték meg Jávor Pálként és Ágay Irénként – utóbbit egyébként Zóra már az előző szezonban is eljátszotta. Köllő Babett és Pápai Joci állva tapsoltak, ismét járt a maximális 30 pont.
Kaly Rolandból Jay-Z lett az utolsó versenyprodukcióban, mellette Szakács Szilvia rövid szoknyában, óriási dekoltázzsal alakította Beyoncét. Tóth Gabi már össze is boronálta volna a két fiatalt, akik végül szintén megkapták a maximális 30 pontot.
A két kör végén így álltak tehát az énekesek a mesterek pontjai szerint:
Lezárult a közönségszavazás első köre, az eredményt a mesterek pontszámaival összefésülve már Bari Laci került az utolsó helyre. A napi győztes megint Yulaysi Miranda lett, aki így már biztosan bejutott a döntőbe, nem kellett tovább izgulnia.
Újraindult a szavazás, aztán jött Tóth Gabi dalpremierje, egy különleges produkció, amelyet a Fricska Táncegyüttessel adott elő.
A zsűri utoljára is elmondta a véleményét: Tóth Gabi külön drukkolt Kaly Rolandnak, Köllő Babett nem tudott és nem is akart senkit kiemelni, Pápai Joci a roma fiatalokat dicsérte, Majka pedig szintén Kaly Rolandot méltatta, de mindhárom fiúra büszke volt.
Tilla lezárta a közönségszavazás második körét is, ez alapján Kökény Dani mehetett a páholyba, ő is biztosan bejutott a döntőbe. Egy utolsó, kétperces villámszavazás után végül Bari Laci esett ki – Yulaysi Miranda, Kökény Dani és Kaly Roland lesz tehát ott a december 11-i fináléban.