Már készülődik a börtönbe az RTL Klub bukott sztárja

Aurelio
Vágólapra másolva!
A 2017 óta zajló büntetőügyben tavaly novemberben hozott ítéletet a bíróság, másodfokon a Szegedi Ítélőtábla kimondta, hogy az ítélet jogerős. Most minden jel arra mutat, hogy a napokban elkezdődik az ítélet végrehajtása, az RTL Klub bukott sztárja, Aurelio előreláthatólag 3 év 5 hónapot fog börtönben tölteni, vagy jó magaviselettel korábban is szabadulhat.
Vágólapra másolva!

Aurelio, akit emberrablás és drogügyei miatt ítéltek el, nem árulja el senkinek hogy mikor kell megkezdenie a börtönbüntetése letöltését. Barátai azonban nem voltak elég óvatosak, amikor február 3-án kiposztoltak egy közös képet, melyhez csak annyit írtak: búcsúbuli. Ebből egyértelmű, hogy az elítélt barátjuktól búcsúznak, akinek hamarosan be kell vonulni, hogy letöltse a rá kiszabott büntetést. A kép alatt ismerősei biztatják és kitartást kívánnak neki az elkövetkezendő időkre- szúrta ki a Bors.

Aurelio kétségbeesetten próbálkozott az évek során, hogy elkerülje a szabadságvesztést, de hiába minden – igazságügyi elmeorvosi szakértői vizsgálat, mely kimondta, hogy valóban összetett mentális problémái vannak, magánnyomozó bérlése, vagy besározás vádja. Nem sikerült kiutat találnia az elkerülhetetlen büntetés elől, a napokban várhatóan börtönbe megy.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!