Zavaros,10 milliós tartozási ügye miatt bíróságra kellett mennie Kozsónak
![Kozsó](https://cdn.origo.hu/2023/12/NdRKCnG2zTyIkLKv9ly0wZUz6uHtZfnhQGNrCE0-u4I/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I1NjM0YzMxNWI1YjRhNWFiMWE0Yjg2OWM3NjZjY2Fj.webp)
A nő több részletben 10 milliót adott kedvesének, akivel a pénz átadását követően nem tudott kapcsolatba lépni, így nem tudta, a befektetett összegnek mi lett a sorsa.
– Miután átadtam neki az utolsó részletet, nem tudtam vele kommunikálni. Én akkor külföldön éltem, ha írtam neki, nem válaszolt, ha hívtam, nem vette fel a telefont. Egy olyan szerződést adott nekem, amiben én csak ügyvezető lettem volna, szó sem volt tulajdoni részről. Ezért is bontottam fel a megállapodást, majd visszakértem az összeget.
Azt mondta, most nincs pénze, ezért nem tudja megadni
– vallotta Ágnes, aki ügyvédhez fordult, sőt, még egy követeléskezelő céget is megkért, hogy visszaszerezze 10 millió forintját, amelyet a zenész végül tavaly júniusban az utolsó fillérig meg is térített számára.
– Nem értem, ő egy olyan kedves lány. Hogyan jutottunk idáig? Jó volt köztünk minden, most pedig itt vagyunk a bíróságon. Ennek semmi értelme.
Én sosem csaptam be őt, és szerettük egymást,
nem jó, hogy itt kell lennünk – mondta a Blikknek az énekes.