Schoblocher Barbara volt a második fellépő, Kovács Katit alakította, a zsűri állva tapsolt. Papp Szabi szerint elképesztő, ahogy „elkapta a dalt", a minimál koreográfiát tökéletesen hozta. Perfetto! - kiabálta. „Te ebben a műsorban innentől kezdve azt csinálsz, amit akarsz. Ez az etalon!" - dicsérte Lékai-Kiss Ramóna. Marics Peti elmondta, hogy keresi az állát, majd belegabalyodott a szövegébe. „Mintha kiráztad volna a kisujjadból, kijött a női őserő, miközben egy helyben totyogtál" – magyarázta. A maximális pontszámot kapta, minden zsűritag egy tízessel jutalmazta.
Kamarás Iván harmadikként lépett fel, Chert kapta feladatnak. Tilla szerint inkább Peggy Bundyra hasonlított, Papp Szabin pedig azon röhögött, hogy világkörüli turné nem lesz ebből. „Ha az utcán találkoznánk, nagyon meg lennék ijedve. Úgy féltek tőled a táncosok, mint a tűztől" – magyarázta. „Egy igazi woman power vagy. Annyira csúnya, hogy már szép! Mindent hoztál, aminek benne kellett lenni, egy tüzes csaj voltál, csodálatos, öblös hanggal" – nevetgélt Kökény Attila, aki ilyen nőket látott régen a Rákóczi téren (pár évtizeddel ezelőtt jellemzően prostituáltak uralták a teret éjjel).
Gubik Petra érkezett, a Highway to Hell volt a feladata az AC/DC-től, ügyesen hozta, amit kellett. Kökény elmondta, hogy az eredeti hang hallatán neki torokfájdalmai vannak, gonosz manós hangot hall ilyenkor. „Te teljes mértékben lehoztad" – dicsérte. Brian Johnsont nem könnyű előadni, vélekedett Lékai-Kiss Ramóna, aki a hónaljszőrre is kíváncsi volt.
Sipos Tamás Dr. Albant hozta az első show-ban, Ramóna a rövid latexnadrágon élcelődött, Tóth Andi pedig bevallotta, hogy ezt a dalt imádta gyerekkorában. Kökény attól félt, hogy paródia lesz belőle, hiszen ezt csinálja 30 éve az Irigy Hónaljmiriggyel. „Nekem kicsit Gáspár Lacis voltál, volt egy ilyen időszaka, amikor így hordta a haját" – nevetgélt.
Képeket itt talál. A cikk folytatódik, lapozzon!