Besenczi Árpád visszatért a színpadra a balesete után

Besenczi Árpád
Zalaegerszeg, 2010. február 1. Besenczi Árpád igazgató beszél a Hevesi Sándor Színház társulati ülésén. Besenczi Árpád február 1-től tölti be az igazgatói tisztséget, erről 2009. december 17-én döntött a zalaegerszegi közgyűlés. MTI Fotó: Varga György
Vágólapra másolva!
Besenczi Árpád visszatért a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színpadára, miután előadás közben súlyosan megsérült, leszakadt az ujjának egy része.
Vágólapra másolva!

Besenczi Árpád kedden már játszott az Indul a bakterház című darabban, miután előző pénteken súlyos baleset érte a színpadon: a gyűrűje beleakadt egy díszletelembe, és az ujja egy része leszakadt.

Besenczi Árpád Forrás: MTI/Varga György

Maradandó sérülése miatt valamennyire a darabot is át kellett alakítani, erről így beszélt a színész: "A körülményekhez képest jól vagyok, épp most voltam kötözésen, nemsokára már a varratokat is kiveszik. De kedden már játszottam is...

Nem ugrom például ki az ablakon, nem mászom fel a létrán, nem tolok talicskát. Szerencsére így is nagy siker" – mondta a Blikknek.

"Kedden veszik ki a varratokat, az orvos azt mondta, hogy a lebeny él, működik. Ezek után úgynevezett csonkformáló kötéseket fognak feltenni, hogy erre rá lehessen húzni majd egy implantátumot, ami úgy fog kinézni, mint az igazi ujjam" – tette hozzá a további orvosi kezelésekről.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!