A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Meglepő, mire készül Shane Tusup barátnője - videó

Shane Tusup és Nagy Viktória Zoé
Vágólapra másolva!
Korábban már írtunk róla, Shane Tusup nemrég megmutatta szerelmét. Nagy Viktória Zoé sportoló, az amerikai edző készítette fel a dél-koreai Fitnesz-világbajnokságra. Most megismerkedésükről, mindennapjaikról és további terveikről is beszéltek.
Vágólapra másolva!

A világbajnokság után Shane úgy döntött, randira hívja Viktóriát, aki azonnal igent mondott. „Az első randink és az első csók is a Citadellán történt, majd elvitt egy másodikra is. Életem legjobb randiélménye volt a levegőben! Megérkeztünk autóval egy kihalt mező közepére, ahol egyszer csak megjelent egy ember, és megkérdezte: »Ti jöttetek repülni?«. Kiderült, hogy hőlégballonozni fogunk! Az akrobatikában is magasra ugrunk, ezért nem félek a levegőben, nagyon élveztem, utána pedig vacsorával folytattuk" – mesélte a kezdetekről Nagy Viktória Zoé. A pár továbbra is együtt edz, reggelente 6-ra mennek az edzőterembe, utána pedig dolgozni. Zoé a vizuális tervezéssel foglalkozik Shane cégében.

Forrás: Instagram

Így a sport szeretete az alapvetően már kiskorom óta belém volt nevelve – mondta Zoé a Tények Plusz stábjának, hozzátette, szülei mindig olyan valakit képzeltek mellé, akinek köze van a sporthoz. Viktória hamarosan a Magyarok Világszépe versenyen is megméretteti magát, a döntő június 30-án lesz. „Szeretném a maximumot kihozni magamból ezúttal is, mint, ahogy a sportban. Remélem, hogy sikerül és sikerül minél előrébb jutnom a versenyben – vallotta be a sportoló, aki arról is beszélt, hogy elvégezte a TV2 Akadémiát.

Kezdetektől, mióta megjelent a Dancing with the Stars, nagyon-nagy álmom, hogy benne legyek a műsorban" – zárta Viktória.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!