Tápai Szabina és Kucsera Gábor pár hónapja jelentették be, hogy elválnak. A pár viszonya régóta nem volt felhőtlen, többször is különköltöztek, de igyekeztek a problémáikat nem nyilvánossá tenni. A válás óta külön élnek, de a gyerekeket együtt nevelik.
"Nem minden sportoló lapoz olyan könnyen, mint én. Amikor abbahagytam a versenysportot, akkor is lapoztam egyet. Nem tudtam pontosan, mi lesz azután, de bíztam benne, hogy jön majd valami jó, valami új. Akkor jöttek a tévés és a marketing-megkeresések. Át tudtam helyezni magam az új életbe, és azóta sem hiányzik a kézilabda. Idén év elején is lapoztam egyet, nyitott vagyok az új fejezetre. Ha a múltban keresgélünk, könnyen bele is ragadhatunk" – jelentette ki határozottan, és arról is mesélt, lesz-e valaha még egy esküvője.
"Amikor megházasodtam, nem éreztem túl nagy különbséget aközött, hogy egy pár vagyunk, vagy később, amikor már házasokként voltunk egy pár. Mint minden kislány, én is vágytam a gyönyörű, fehér ruhára.
Egyelőre nem került fel a listámra az a terv, hogy újra férjhez menjek. Ami a gyerekvállalást illeti, azt hiszem, megálltam három gyereknél...
– mondta az egykori kézilabdás, aki kitért a Gáborral való együttműködésükre is.
Mint anya és apa jól működünk együtt, ezzel sose volt problémánk. A gyerkőcök is boldogok ebben; gördülékenyen, felnőttként kezeltük a helyzetet. Úgy látjuk, jól ellátjuk a szerepeinket. Erős szövetséget alkotunk szülőkként, és erre nagyon büszkék vagyunk mindketten
– magyarázta a hot!-nak.