Gyerekek között füvező emberek, borzalmas káosz és más botrányok: rengetegen panaszkodnak az Azahriah-koncert miatt

Azahriah, magyar énekes-dalszerző, Baukó Attila, BaukóAttila
Azahriah (Baukó Attila) is megszólalt az Ádám Martin-jelenségről
Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Vágólapra másolva!
Azahriah három nap alatt három koncert ad a Puskás Arénában: leginkább a hangosítással volt problémájuk a péntek esti koncerten megjelenteknek, de valaki a fűszag és a részeg nézők miatt érezte rosszul magát.
Vágólapra másolva!

„Mi a 223-as szektorban ültünk, és nekünk is ez volt a tapasztalatunk. Azoknak a számoknak a szövegét tudtam kivenni, amelyeket tudok fejből, vagy amelyek kicsit akusztikusabbak” – írta egy kommentelő. „Visszhangos, ami egy meccsen előny, mert felerősíti a szurkolók hangját és emiatt katlanosabb a hangulat. Viszont a koncerteknél meg ez hátrány lesz. Nem tudod megoldani, hogy 100%-ig jó legyen. 

Egyes szögekből jó lesz, de nagyrészt nem.

Persze függ a stadiontól is, mert nem mindegyik ennyire visszhangos, de itt a tervezésnél alapból cél volt ez a akusztikai hatás elérése, hogy a katlan hangulat megteremtődjön a a meccseken” – vélekedett egy másik Reddit-felhasználó.

Azahriah, magyar énekes-dalszerző, Baukó Attila, BaukóAttila
Azahriah 
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

A marihuánaszagot más is szóvá tette: „Amivel nekem a legnagyobb problémám volt, azok az emberek. Már Desh alatt is feltűnt mennyire lagymatag a közönség, ez sajnos Azi alatt is ilyen maradt. Mindenki csak videózott és nézett, mindezt a kiemelt állóhelyen. Több helyen is álltunk, és mindenhol ugyanezt tapasztaltuk. Mi végig táncoltunk és énekeltünk, átadva magunkat az élménynek. Nagyon érződött, hogy sokan csak a FOMO miatt jöttek el. 

Emiatt csak álltak és néztek.

Rengeteg gyerek is volt, akik szintén nem ugráltak önfeledten, valószínűleg életük első koncertje volt, vagy beálltak csórik a masszív fűszagban.” (A FOMO az angol Fear of Missing Out kifejezés betűiből keletkezett mozaikszó. Akkor használják, ha valaki attól fél, hogy kimarad valami jóból, fontosból – ez lehetett a korábbi jegyvásárlási hisztéria egyik mozgatórugója is).

Mint írtuk korábban, több sztár is el akart adni belépőket pénteken. Tápai Szabina is a közösségi oldalán próbált megszabadulni fölösleges Azahriah-jegyétől, utána pedig a több valóságshow-ban látott Hódi Pamela is jelezte, hogy vannak olyan belépői, amelyeket eladna. Három jegyet kínál Instagram-oldalán, ülőhelyekről volt szó, darabonkén 23 ezer forintot kér értük. A Ticketswapen május 24-én dél körül még kétezer jegy volt elérhető szombatra és vasárnapra, de más oldalakon is volt még belépő. 
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!