Fotóval üzent Keresztes Ildikó a műtét után

Keresztes Ildikó
Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, az énekesnő túl van a nehezén: mint ismert, nemrég agyműtétje volt, most egy karibi szigetről küldött képet.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, az énekesnő pár nappal ezelőtt, május végén jelentette be, elsősorban az őt hiányoló rajongók megnyugtatására, hogy már jól van, de agyműtéten esett át. Most egy darabig nem koncertezik, kerüli a stresszt. Újabb képén Arubán látható, ez egy kicsi, alig 180 négyzetkilométeres sziget a Karib-tengeren. A fotó alapján Keresztes Ildikó jól van, derűsen, papucsban próbál megmászni sziklákat a napsütötte tengerparton.

Keresztes Ildikó pár napja először szólalt meg súlyos betegségéről, megrázó részleteket árult el arról, hogyan derült fény arra, hogy sürgősen meg kell operálni. Először beletörődött, hogy meg fog halni, de azóta már túl van a nehezén, ezért is döntött úgy, hogy beszél a történtekről.

A fülemtől vágtak a hajam tövében a homlokom közepéig, mert találtak az agyamban egy daganatot. Novemberben derült ki, ám nem akartam róla beszélni, mert találgatásokra adott volna okot, és nekem elsősorban nyugalomra volt szükségem

- kezdte az énekesnő, aki most azért döntött úgy, hogy beszél a történtekről, mert úgy érzi, magyarázattal tartozik a rajongóinak, miért tűnt el ilyen hosszú időre. Keresztes Ildikó sokáig őrlődött, hogy mikor árulja el, min ment keresztül az elmúlt időszakban, de eleinte jobbnak látta, ha nyugalom veszi körül a gyógyulása érdekében.

Keresztesildikó
Keresztes Ildikó tavaly októberben, a Tündérkert című sorozat sajtóvetítésén. Nem sokkal később tudta meg, hogy súlyos beteg
Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Egy nap arra ébredtem, hogy rettenetesen szédülök és hányinger gyötör. Először azt hittem, a front miatt van, vagy a kimerültség okozza, mert tavaly rengeteget dolgoztam. 

Ám mivel napokig nem múlt el, a barátnőm bevitt az Uzsoki Kórház sürgősségi osztályára. Befektettek, összevissza vizsgáltak, közben a szédülés elmúlt, valószínűleg egy vírus okozta, és nem találtak semmit. 

Viszont az utolsó pillanatban csináltak egy agyi CT-t, és felfedeztek egy háromcentis tumort a homlokom mögött

- mondta Keresztes Ildikó, akit nagyon megviselt a történtek, hiszen néhány nap után derült csak ki, hogy a daganat jó indulatú, de mégis meg kell operálni. Ekkor gyorsan keresett egy specialistát, aki vállalta, hogy eltávolítja az agydaganatot, hiszen mindig fennáll a veszélye, hogy az tovább növekszik.

A cikk folytatódik, lapozzon!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!