A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1

Így néznek ki ma a Keménykalap és krumpliorr gyereksztárjai - senki nem ismerné fel őket

Vágólapra másolva!
A Keménykalap és krumpliorr egy 1974-ben bemutatott ifjúsági sorozat volt, ami Csukás István azonos című műve alapján készült. A sorozatból később készült egy 100 perces összevágott mozifilm is, amit 1978. augusztus 31-én mutattak be. A forgatás óta ötven év eltelt, azonban kevés olyan ember van, aki ne ismerné Bagaméri vagy Lópici Gáspár figuráját, vagy a híres szlogent, miszerint "Itt van, megjött Bagaméri, ki a fagylaltját maga méri". A Keménykalap és krumpliorr egy olyan családi vígjáték, amely napjainkban is rendkívüli népszerűségnek örvend. Az egykori gyerekszereplőket tizenévesként ismerhették meg a nézők, azonban napjainkban már annyira megváltoztak, hogy alig lehet őket felismerni. Ön kitalálja, hogy kikről van szó?
Vágólapra másolva!

Berkes Gabriella

Berkes Gabriella 12 évesen Péterkét alakította a sorozatban. Gyerekszínészként számos filmben szerepelt. 1975-ben megkapta a legjobb gyermekszínészi alakításért díjat. Azonban nem csak a színészként, de énekesként is többször bizonyított. 1988-ban megnyerte a Csillag születik című tehetségkutató versenyt, döntős volt az 1988-as Interpop Fesztiválon is, valamint indult a Hungária együttes Csacska macska vokáljában is. Több musicalben is játszott, mint például az Evita és a Jekyll és Hyde. 2012-ben fiával részt vett a TV2 nagysikerű műsorában, a The Voice-ban. Jelenleg a Heim Pál Kórház kommunikációs és marketingosztályának a vezetője, emellett pedig rendszeresen vállal fellépéseket. Berkes Gabriella ma már 61 éves, azonban még mindig irigylése méltó formában van. Két gyereke született: a szintén énekes Berkes Olivér és Zsoldos Fanni.

Berkes, Gabriella, montázs,
Fotó: Instagram/Fortepan-RádayMihály 

A folytatásért lapozzon tovább!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!