Botox, ráncok, ősz haj: így változtak meg a Szex és New York sztárjai a sorozat kezdete óta - képek
![Szex és New York](https://cdn.origo.hu/2024/06/kwCRnYqZj46ztjvtaY-2Zg4_iJ_Q4yo_v0rPvIcrJZQ/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I4YjljOWE3YjUzNzQzMTVhNzM3ZGQwYWM4YzAyYzE3.webp)
Ő játszotta Carrie nagy szerelmét, a gazdag és jóképű Mr. Big-et. 1999-ben Golden Globe-díjra jelölték a legjobb televíziós mellékszereplő kategóriában. Olyan sorozatokban is lehetett látni, mint az Esküdt ellenségek: Bűnös szándék, vagy A férjem védelmében, ezek mellett pedig többek közt a Számkivetett és A tökéletes pasi filmekben is találkozhattak vele a nézők.
The Equalizer című sorozatban 18 részben szerepelt, ugyanis tovább nem tartottak igényt a munkájára. Kiderült ugyanis, hogy egyszerre két nő is megvádolta nemi erőszakkal, majd egy harmadik is előállt egy hasonló történettel. Noth az első két nő felbukkanásakor azt mondta, a vádak hamisak: nem nemi erőszakról, hanem beleegyezésen alapuló együttlétekről volt szó – miközben a harmadik nőt állítása szerint nem is ismerte.
Ha ez ne lenne elég, akkor a Szex és New York sorozat folytatásából is kivágták a jeleneteit.
Jason Lewis Smith Jerrod bőrébe bújt, aki tökéletes társa volt Samantha Johnsnak. A sztár a filmes karrierje előtt modellként dolgozott többek között olyan márkáknak, mint a Guess és a Hugo Boss. A sorozat után több alkotásban is kipróbálta magát. Feltűnt a Bűbájos boszorkák pár epizódjában is, mint Phoebe barátja, az Így jártam anyátokkal, vagy a Midnight, Texas.
2022-ben a Dancing With the Stars című műsorban versenyzett. Az 52 éves férfi 2020-ban jegyezte el Liz Godwin producert - osztotta meg a People.
Ő játszotta Carrie másik szerelmét, Aidant. Ezt követően megkapta Morgan szerepét a Ne nézz vissza! című akciófilmben, majd A Morrison tragédia című filmdráma főszerepét is megkapta. Játszott a Tűzhányó, Szerelem a végzeten, a The Sky's on Fire, A szomszéd fiú című thrillerben Jennifer Lopez oldalán, a Bazi nagy görög lagzi című vígjátékban, ahol Nia Vardalos volt a partnere, és a film folytatásában, a Bazi rossz Valentin-napban is együtt láthatóak. A Szex és New York előtt a Miért éppen Alaszka című sorozatban ő volt az egyik főszereplő.
2002-ben ismerte meg Bo Derek színésznőt egy vakrandin, 2020 decemberében pedig össze is házasodtak - olvasható a Business Insider oldalán.