Jennifer Lopez és Ben Affleck válik, eltemették Alain Delont

Alain Delon
Alain Delon
Fotó: Bors
Vágólapra másolva!
88 éves korában, augusztus 18-án halt meg Alain Delon, akinek a temetését tegnap tartották a színész birtokának a kápolnájában. Jennifer Lopez pedig véget vetett a pletykáknak, beadta a válókeresetet.
Vágólapra másolva!

Vége Jennifer Lopez és Ben Affleck házasságának

Az énekesnő és a színész hónapokig próbálta a nyilvánosságnak bizonyítani, hogy minden rendben van a házasságukkal, azonban ez koránt sem volt így. Jennifer Lopez lépett, és beadta a válókeresetet, így hivatalosan is vége a házasságuknak.  A TMZ információi szerint Jennifer Lopez szándékosan választotta ezt az időpontot, ugyanis bár júliusban Las Vegas aprócska kápolnájában titokban esküdtek meg, később egy nagyobb ceremóniára is sor került, melyet épp augusztus 20-án rendeztek. A válási papírokból kiderült, hogy a pár nem kötött házassági szerződést, így minden közös vagyonon osztoznak majd. Ez azonban meglepő, tekintve, hogy egyikőjük sem először volt házas, így a két sztár bízott abban, hogy ez most örökre szól. 

Jennifer Lopez
Jennifer Lopez és Ben Affleck házassága másodszorra sem működött
Fotó: Instagram.com/benniferxarchives

Jön a Sztárban Sztár All Stars

10. jubileumi évadával érkezik a TV2 nagy sikerű műsora a Sztárban sztár, amelynek idén rendhagyó, eddig még sohasem látott változatát kísérhetik nyomon heteken át a nézők. A Sztárban sztár All Starsban jönnek az eddigi évadok legendás versenyzői, és visszatérnek az ikonikus zsűritagok is. Az ítészek székeiben több éves kihagyás után újra helyet foglal Liptai Claudia és Hajós András, akiket a produkció első szériáiban láthatott a közönség, a 8. és 9. évadból Lékai-Kiss Ramóna, és Stohl András is, aki nemcsak zsűritagként, de versenyzőként is szerepelt korábban.  Az ország házibulija a premier hétvégén egyből dupla élő show-val indul, szeptember 7-én és 8-án, szombaton és vasárnap is várja Tilla a nézőket a képernyők elé.

Sztárban sztár All Stars- Lékai-Kiss Ramóna is zsűritag lesz
Sztárban sztár All Stars- Lékai-Kiss Ramóna is zsűritag lesz 
Fotó: Fotó: Polyák Attila - Origo

Eltemették Alain Delont

A 88 éves Alain Delon augusztus 18-án halt meg gyerekei - Anthony, Annouchka és Alain-Fabien - körében. A temetését szombat délután négy órakor tartották meg a család birtokán, ahol a színész két fia, Anthony és Alain-Fabien üdvözölte a birtok kerítésénél megjelent embereket. A temetésen számos biztonsági intézkedést vezettek be annak érdekében, hogy az zavartalanul megtörténhessen, ezért a vendégeknek le kellett adniuk a telefonjaikat és a család kérésére a hatóságok megtiltottak mindenféle repülést a birtok felett. A szertartást a színész által 1971-ben megvásárolt, La Brulerie nevű birtok kápolnájában tartották meg. Delont kutyái sírjának közelében temették el, amire a hatóságok „kivételes jelleggel” adtak engedélyt.

Alain Delon
Alain Delon
Fotó: AFP/Christophe Simon 

Gáspár Győző összeveszett az édesapjával

Gáspár Győző megjegyezte, hogy apjának nem kellene barátnőjét mutogatnia hetven fölött, ráadásul arról is beszélt, hogy testvére és apja folyton ellene áskálódnak, keresztbe tesznek neki.  Édesapja szerint már nem lehet beszélni a fiával, aki valótlanságokat állít róla, ezért ha kell, jogi útra tereli az ügyet.

"Fogalmam sincs, hogy a fiamnak mi a baja velem, de nagyon felháborít, ahogyan engem abban a riportban beállít. Annyit fűznék még hozzá, hogy szégyelld magad fiam, ha egyáltalán még tudod, mi az a szégyenérzet! Ugyanakkor ennek a históriának itt nincs vége! Jogi következményei lesznek annak, amit velem tett! Sajnos vele beszélni már nem lehet, mert csak ordít és hisztériázik, bármikor, bárki próbálja nála szóba hozni, hogy békésen is lehetne rendezni a problémákat" - jelentette ki. 

Győzike, Gáspár Győző
Gáspár Győző, Győzike
Fotó: Instagram/Gáspár Győző / Instagram/Gáspár Győző

Gyanúsak Matthew Perry halálának a körülményei

Matthew Perry volt élettársa és egykori asszisztense, Kayti Edwards a Jóbarátok sztárjának utolsó napjairól beszélt. Perrynek állítólag élete utolsó hetében legalább 21 alkalommal adtak be drogot. A 47 éves Kayti Edwards szerint Perry félt a tűtől, a tetoválásokat sem szerette, viszont lelki problémáit különféle szerekkel próbálta megoldani, de legalábbis enyhíteni.Edwards szerint Perry halálának körülményei nagyon gyanúsak. Már azt sem értette, hogyan történhetett meg az, hogy a férfi asszisztense adott neki ketamint, úgy, hogy semmiféle orvosi képzettsége nincs. Szerinte az is komoly kérdéseket vet fel, hogy miért nem találtak kábítószert vagy annak használatára utaló nyomokat a helyszínen, amikor nyilvánvaló, hogy Perry élt ezekkel a szerekkel.

Matthew, Perry, MatthewPerry,
Matthew Perry a Jóbarátok Chandler-je tavaly halt meg
Fotó: Photo by Phillip Faraone/Getty Images for GQ / Photo by Phillip Faraone/Getty Images for GQ

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!