Hat év pereskedés után sikerült elválnia Channing Tatumnak

Channing Tatum és Jenna Dewan
Channing Tatum és Jenna Dewan 2017-ben
Fotó: Ethan Miller / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Vágólapra másolva!
Hat év pereskedés után megegyezett a válás részleteiben Channing Tatum és Jenna Dewan.
Vágólapra másolva!

Channing Tatum korábbi felesége, Jenna Dewan színésznő még 2018-ban adta be a válókeresetet, azonban csak mostanra, hat év pereskedés után sikerült megállapodniuk minden részletben, a vagyonelosztás és a gyerekelhelyezés kérdésében. A TMZ szerint a közös nyilatkozat hivatalossá tételéhez már csak a bírói jóváhagyás hiányzik.

Channing Tatum és Jenna Dewan
Channing Tatum és Jenna Dewan még együtt
Fotó: KEVIN WINTER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP / KEVIN WINTER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Miért nem ment simán a válás?

Jenna Dewan és Channing Tatum egy időben igazi álompárnak számítottak: a 2006-os Step Up forgatásán jöttek össze, de csak három évvel később házasodtak össze. Majdnem tíz évig voltak házasok, a hosszadalmas válási procedúra során azonban sokat vitatkoztak az anyagiakon, ami náluk súlyos dollármilliókat jelentett.

Jenna Dewan bevallotta, hogy küszködtek a gyereknevelési kérdésekben, hiszen filmes munkáik mellett ez nagyon nehéz feladatnak bizonyult. Többek között ezért is formált jogot a férje híres filmjét, a Magic Mike-ot illető jogdíjakra, mert abban az időszakban rengeteget segített a produkcióval kapcsolatos ügyekben.

A színésznő a válás során azt állította, hogy korábban a film miatt költözött Londonba azért, hogy a családja együtt maradjon, és ő gondoskodjon róluk. Nemcsak a két filmből, hanem a Magic Mike-on alapuló valóságshow-ból és egy Las Vegas-i élő show-ból befolyt összegekre is igényt tartott Jenna Dewan, miközben kislányuk, a ma már 11 éves Everly elhelyezésén is ment a vita.

Channing Tatum és Jenna Dewan: mindketten továbbléptek

Abban az egyben hamar megegyeztek, hogy külön utakon folytatnák, így már 2019-től mindketten jogilag egyedülállónak számítottak, emellett zajlott évekig a pereskedés.

Zoë Kravitz és Channing Tatum
Zoë Kravitz és Channing Tatum
Fotó: CHRIS DELMAS / AFPChris Delmas / AFP / Chris Delmas / AFP

Channing Tatum már újabb esküvőre készül Zoë Kravitzcal, akivel hivatalosan 2022 óta vannak együtt, de valószínűleg már egy évvel korábban összejöttek a Vészhelyzés forgatásán. Azóta már el is jegyezték egymást, Zoë Kravitz nemrég úgy nyilatkozott, hogy 2025-ben férjhez megy – miután az apja, Lenny Kravitz szót ejtett erről egy másik interjúban.

Jenna Dewan közben szintén menyasszony lett, 2020 óta jegyben járnak Steve Kazee színésszel, akivel már két közös gyerekük is született: 2020-ban egy kisfiú, pár hónapja pedig egy kislány.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!