Kiderülhet az igazság a mai napig megoldatlan Fekete Dália-gyilkosságról

Mia Kirshner, Fekete Dália film
A Fekete Dália, azaz Elizabeth Short ügyéből film is készült azonos címmel
Vágólapra másolva!
Hiába a hírnév és a gazdagság, van, amitől ez sem véd meg, sőt, valójában ez tette célponttá, majd áldozattá a következő sztárokat. A gyilkosság mindig hátborzongató, az alábbi elkövetők mindannyian különös kegyetlenséggel végeztek áldozataikkal. Azonban áldozataik nem hétköznapi emberek, hanem ismert színészek vagy zenészek voltak, valószínűleg ezzel hívták fel magukra a gyilkosuk figyelmét és váltották ki ellenszenvét, melynek tragikus vége lett.
Vágólapra másolva!

Judith Barsi

A mindössze 10 évesen gyilkosság áldozatává vált Judith Barsi, magyar származású gyerekszínész halála nagy vihart kavart az amerikai sajtóban. A magyar kivándorló szülők gyerekeként született kislánnyal ugyanis saját apja végzett, aki alkoholista volt, folyton bántalmazta családját. Barsi Judit négyéves korától színészkedett, egy korcsolyapályán fedezte fel egy színészügynök: a kislány 6 év alatt több mint 70 reklámfilmben szerepelt, de a televízióban és olyan filmekben is játszott, mint az Alkonyzóna, Remington Steele, Tigrisszem, Élet-halál tánc. Korának egyik legfelkapottabb gyerekszínésze volt, jóformán ő tartotta el a családját.

Judit Barsi, Judith Barsi
A magyar származásúkislányt alkoholista apja lőtte le
Fotó: NBC

A kislány apjának alkoholizmusa egyre rosszabbodott, és egyre gyakrabban le is tartóztatták ittas vezetésért, majd 1986-ban a felesége feljelentette fizikai erőszak miatt, de konkrét bizonyítékok hiányában ekkor felmentették. Ezután a férfi többször megfenyegette a lányát és a feleségét, a kislány pedig szakembereknek beszélt az őt ért fizikai és lelki bántalmazásról. Ezután Barsi Judit édesnyja nem sokkal később beadta a válókeresetet és elköltöztek.

1988. július 25-én este mégis megtalálta őket a férfi, aki a volt felesége és kislánya lakásában végzett a családjával. Barsi József először saját lányát lőtte fejbe, majd a feleségét is megölte. A férfi benzint öntött a holttestekre, és elégette azokat, végül a 32-es kaliberű pisztollyal magát is főbe lőtte.

Selena

Nemrég a Netflix mutatta be egy sorozatban annak a Grammy-díjas mexikói-amerikai származású texasi énekesnőnek az esetét, aki nem sokkal 24. születésnapja előtt gyilkosság áldozata lett egy szállodai szobában. Selena Quintanilla Pérez Selena néven vált ismerté, első lemezét 1984-ben készítette egy helyi zenei kiadóval, amit végül halálát követően adtak ki. Az énekesnő fiatal kora ellenére hamar megtalálta a szerelmet, és 1992-ben férjhez is ment a szintén zenész Chris Pérezhez. Azonban boldogságuk már nem tarthatott sokáig, ugyanis Selena 1995. március 31-én meghalt.

Selena Quintanilla, Selena, gyilkosság
Selena Quintanilla
Fotó: AFP

Az énekesnő több üzletének vezetését is rábízta egy bizalmasára a halálát megelőzően, Yolanda Saldívarra, aki Selena rajongói klubjának elnöke volt. Végül az énekesnő családja rájött, hogy Yolanda meglopja őket, ezért Selena el akarta őt bocsátani. A beszélgetés hatalmas vitába torkollott, melynek kövtekeztében Yolanda Saldívar előrántotta fegyverét és lelőtte a szobából segítségért kirohanó Selenát. Az énekesnőt kórházba szállították, azonban annyi vért veszített, hogy már nem tudták megmenteni az életét. Gyilkosát harminc évig tartó szabadságvesztésre ítélték, legkorábban jövőre szabadulhat. Selena életéről már film is készült korábban Dalok szárnyán címmel, melyben Jennifer Lopez alakította az énekesnőt.

Dorothy Stratten

A kanadai Playboy-modell még csak 20 éves volt, amikor 1980. augusztus 14-én a férje, a nála 9 évvel idősebb Paul Snider puskával agyon lőtte, végül saját magával is végzett. Dorothy Stratten két évvel korábban költözött Los Angelesbe, egy ideig a Playboy-villában élt, akkor már jegyben járt későbbi gyilkosával. Snider már akkoriban is betegesen féltékeny volt a modellre. Hugh Hefner, a Playboy néhai tulajdonosa is megszólalt később az esetről, állítólag ő már akkoriban óva intette Strattent a férfitől, mert az kiszámíthatatlannak és ideggyengének mutatkozott és Hefner már sejtette, hogy ebből tragédia lesz.

Dorothy Stratten, gyilkosság
Dorothy Strattenre betegesen féltékeny volt a vőlegénye, végül megölte a nőt, majd magát
Fotó: Playboy

John Lennon

A legendás Beatles tagját, aki filmesként is aktív volt, 1980. december 8-án lőtte agyon egy elmebeteg rajongója, Mark David Chapman, Lennon otthona, a New York-i Dakota-ház előtt. Chapman ötször lőtt rá az akkor 40 éves Lennonra, majd amíg a rendőrök kiérkeztek a gyilkosság helyszínére, ő leült és ott olvasta J.D. Salinger klasszikusát, a Zabhegyezőt.

John & Yoko In Hyde Park
John Lennon
Fotó: Rowland Scherman / Getty Images/Black and White

A Selena című sorozat előzetesét az alábbi videón tekintheti meg:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!