„Hogy a brand visszatér, óriási dolog, nagyon sokunknak van kötődése a műsorhoz. Magam is nagy rajongója vagyok a Megasztárnak, figyelemmel kísértem régen, még szavaztam is sokat. Úgyhogy amikor a felkérés érkezett, én elolvadtam, mert menő dolog, hogy bele tudok kapcsolódni, részese lehetek a Megasztárnak” – mondta az Origo megkeresésére Ördög Nóra műsorvezető.
„Persze a zsűritől is nagyon függ, milyen lesz az évad, és elmondhatom, hogy elképesztően erős a zsűrigárda. Nem tudom, volt-e ennyire nívós csapat mostanában zenés műsorban. Hihetetlen jó volt őket munka közben figyelni: szakmailag is, de szórakoztató is volt persze” – mesélte.
Fontos, hogy a zsűri nem akarja megalázni a lelkes, de néha teljesen hamis próbálkozókat: „Nagyon sok tehetség bukkant fel, olyan versenyzők, aki nem indultak sok éve tévés tehetségkutatóban - de most a nagyon komoly zsűricsapat miatt úgy érezték, hogy nekik szeretnék megmutatni, hol tartanak, mit tudnak.
A zsűri pedig mindenkiben igyekezett meglátni a tehetséget.
Az volt a fontos, hogy találjanak valami motiváló mondatot, amivel nem tántorítják el a fellépőt”. Ördög Nórával készült cikkünket itt olvashatja, itt pedig visszanézhet minden videót.