Időjárás a hajónaplókban

Az angol hajóhad trafalgari győzelme a spanyol és a francia flotta felett két évszázaddal később dicsőséget hozott egy brit klimatológusnak, Dennis Wheelernek is. Nelson flottájának hajónaplói ugyanis hozzásegítették ahhoz, hogy képet kapjon azon korok időjárási jellegzetességeiről is, amikor a hajósoknak még nem voltak meteorológiai műszereik.

A Rattlesnake 1796 novemberi feljegyzései

A történészek régóta használják munkájukhoz e naplók adatait, ám a természettudósok eddig nemigen foglalkoztak velük. Wheeler szerint bár némelyik hajónapló elég pontatlan, gondos adatkezeléssel tudományos célra is felhasználhatók. 2000-ben holland, spanyol és argentin kutatókkal indította el a CLIWOC-projektet, amelynek célja egy az 1750 és 1850 közti időszakra vonatkozó klimatológiai adatbázis összeállítása. A múltbeli klíma rekonstruálásához a lehető legtöbb helyről ismerni kell a szélsebességet és szélirányt, ez ugyanis lehetővé teszi a légnyomási mezők és azok mozgásának meghatározását.

Az adatbázis összeállításához Wheeler és kollegái kétmillió napról kaptak ily módon információt. Mivel ilyen mennyiségű írott anyag földolgozása elérhetetlen feladatnak ígérkezett,végül csak a délben rögzített feljegyzéseket vették figyelembe, ám az adatokat egységesíteni kellett, a munka tehát így is sziszifuszi küzdelemnek tűnt.

A helyzetet nehezítette, hogy 1805-ig Angliában a hajózási nap délben kezdődött, 1752 előtt pedig az év március 25-én indult, s ugyanazon év szeptemberéig a brit naptár tíznapos késésben volt a kontinentális Európáéhoz képest. Sok fejtörést okozott az is, hogy a naplókban a mágneses vagy a földrajzi északhoz viszonyították az irányt. Még nehezebbnek bizonyult a szélsebesség megállapítása. Műszerek nélkül a tiszteknek tapasztalatukra és saját ítéletükre kellett hagyatkozniuk. Nem is számokat írtak a hajónaplókba, hanem szavakkal ecsetelték a tapasztaltakat. (A Beaufort-skála csak 1838-ban lépett használatba.)

Akkoriban a brit tengerészeknek igen gazdag szókincsük volt a szélsebesség leírására. 1685 és 1700 között az angol hajónaplókban 73 különféle módon írták le a szélsebességet, de legalább nagyjából minden hajón ugyanazzal a szóhasználattal. Ez nagyon fontos, mert a szélerőtől függött az aznap megtett út hossza. Akadt néhány tengerész, aki lerajzolta, sőt lefestette a tenger állapotát. Ilyen volt Nicholas Pocock, aki 1766 és 1776 között járta a tengereket és művészi rajzokkal örökítette meg megfigyeléseit. Míg a francia vagy a spanyol tengerészek szűkszavúbban készítették el ilyen feljegyzéseiket, a hollandok azt is leírták, mikor hány vitorlával hajóztak. Nagy segítséget jelent a mai kutatóknak, ha konvojban haladtak a hajók, mert akkor az egyes hajónaplóknak is azonosaknak kellett lenniük időjárási szempontból.

A trafalgari ütközet

1805 októberében Nelson admirális 30 csatahajóval és ellátóhajóval navigált Spanyolországtól délnyugatra az Atlanti-óceánon. Wheeler ebből 13 hajónapló szélirány- és sebességadatait vette alapul a hónapnak minden napjára. A beírások közel 70 százalékos egyezést mutattak. Ezek után már a klímakutatókon volt a sor, hogy mit kezdenek az adatokkal. A brit Phil Jones és csoportja azonnal munkához fogott: a kutatók jelenleg az Atlanti- és az Indiai-óceánra vonatkozó széladatokat elemzik. Abban bíznak, hogy 1750 és 1850 közöttre sikerül hónapról hónapra vonatkozó szinoptikus időjárási térképet készíteniük, így megállapítható, mennyiben térnek el a mai adatok az akkoriaktól. Különösen érdekesnek ígérkezik az észak-atlanti oszcilláció (Golf-áramlat) viselkedésének meghatározása, hiszen ettől függ, hogy Európában hidegek vagy enyhék, szárazak vagy csapadékosak-e a telek.

A CLIWOC adatbázisa a tervek szerint már 2004-ben felkerül a világhálóra, de ezzel távolról sem lesz vége a munkának. Csak Angliában mintegy 200 ezer hajónapló maradt fönn, s ezeknek eddig alig 5 százalékát dolgozták föl.