Földünk népessége - megdöbbentő adatok <br/>

A Föld népessége a tizenkilencedik század küszöbén elérte az egymilliárd főt. Százharminc évre volt szükség ahhoz, hogy ez a szám megkétszereződjék, míg a huszadik század végén bolygónk lakossága túllépett a hatmilliárdos határon. Hogyan változik a Föld népessége az ezredfordulón, és mire számíthatunk a következő évtizedekben?

Az elkövetkező években a regionális és globális népességváltozást számos tényező összjátéka határozza meg.

A gazdagabb és szegényebb országok mai népessége, valamint az ezekre az országokra jellemző termékenységi és halandósági mutatók jelentik a folyamatok kiinduló feltételeit. Nehezen felbecsülhető világpolitikai következményekkel jár annak az ellentétnek a további kiéleződése, melyet a teljes szegénységben, a kulturális és természeti erőforrásokból a létminimum alatt részesedő harmadik világbeli tömegek, és a centrum országaiban élő, feltételeket diktáló elit között ma is fennáll.

Demográfiai szempontból ez különösen azért érdekes, mert többek között azok a hatások is megjósolhatatlanok, melyeket ezek a következmények magukra a népesedési folyamatra gyakorolnak. Fogalmunk sincs arról, mennyire bízhatunk meg előrejelzéseinkben, még ha azokat a legfejlettebb számítógépes modellekre alapoztuk is. Ha ehhez hozzátesszük azt, hogy éppen a világ legnagyobb országainak növekedését a legnehezebb még rövid távon is előre jelezni - India erre a legjobb példa - akkor átérezhetjük a demográfusok bizonytalanságát.

Rendkívüli fontosságú kérdés, hogy milyen mértékben válik elfogadottá a családtervezés lehetősége a legszegényebb és legtermékenyebb országokban, melyek tradicionálisan gyakran éppen a legkevésbé nyitottak a termékenység tudatos korlátozására. Kérdés, milyen segítséget kapnak ebben a párok, elsősorban természetesen a nők. A szakértők egyetértenek abban, hogy elsősorban kulturális kérdésről van szó - a fogamzásgátlás számos országban még ma is tabutéma.

Az egykék királysága

A legtöbb nagyszülő örül az unokáknak, és alig várja, hogy a családba megérkezzen a kis jövevény. Az európai és amerikai idősek azonban egyre gyakrabban hiába várják, hogy nagyszülők lehessenek, vagy hogy az unokának újabb testvére szülessen. A fejlett országok alacsony születési rátája azonban nemcsak a nagymamákban kelt aggodalmat.

2000-ben az Európai Unióban az egy nőre eső gyermekek száma 1,46 - ami alig tíz évvel korábban még 1,76 volt. Ázsia ugyanebben a periódusban páronként majdnem 3 gyerekről 2,54-re esett vissza. A brazil nőknek átlag 2,3 gyermekük van, ami alig egyharmada a negyven évvel korábbi termékenységi rátának.

Egy olasz női magazin, a Noi Donne nemrégiben készített felmérése szerint a 16 és 24 év közötti olasz nők 52%-a úgy döntött, hogy nem vállal gyereket. Az európai nők, ha mégis a gyerek mellett döntenek, akkor is rendszerint csak egyet vállalnak.

Az 1996-os hazai adatok is az európai tendenciát igazolják. Magyarországon egy átlagos nőnek inkább egy, mint két gyereke van. Ha férjnél vannak, leginkább inkább 25 és 29 éves koruk között vállalnak gyermeket, ám figyelemre méltó módon az egyedülálló anyák általában fiatalabb korukban szülnek.

Az egy gyerekes családmodell valószínűleg soha nem volt annyira elterjedt a világon, mint napjainkban. Vajon miért?

Gyakran a nők maguk döntenek úgy, hogy nem vállalnak több gyereket, de nem szabad figyelmen kívül hagyni az egyes országok tudatos családtervezési politikáját sem. Gondoljunk csak Kínára, ahol a családok csak egy gyermeket nevelhetnek fel. Természetesen vannak, akik a rendeleteket megpróbálják megkerülni, de a "fantomgyerekek" (az illegálisan született, hivatalosan nem regisztrált gyerekek) általában komoly terhet jelentenek a családoknak.

A népességváltozás tendenciáinak felderítése nem mindig egyszerű feladat. A legtöbbször még rövid távon is a lehetetlennel határos a valóságnak megfelelő statisztikákat készíteni; jó példa erre azoknak az egy gyereket nevelő európai nőknek az esete, akiket megkérdeztek, szívesen vállalnának-e még egy gyereket. Sokan válaszoltak igennel a kérdésre annak ellenére, hogy később mégsem szültek - és természetesen a fordított eset is elképzelhető.

Sokan az 1960-as évek népességrobbanásának hatására született családtervezési politikákat hibáztatják a csökkenő gyermekvállalási kedv miatt, ami különösen hatásosan működött olyan országokban, mint Kína vagy Mexikó. Figyelemre méltó azoknak a pároknak az esete, akik a nyugati világban épp a népességrobbanásra hivatkozva mondanak le a gyermeknemzésről, esetleg inkább az örökbefogadás lehetőségét választva.

Természetesen nem elhanyagolható szempont, hogy miután ma már a nők többsége dolgozik, sokkal egyszerűbb, és nem utolsó sorban olcsóbb csupán egy gyerek felnevelése. A második gyerek vállalása - legtöbbször az első is - anyagi nehézségekkel jár, és semmiképpen sem elhanyagolható szempont az sem, hogy a gyerekvállalás évekkel vetheti vissza a dolgozó nők karrierjét. A munkából való kiesés, valamint a megnövekedett költségek komoly anyagi következményekkel járnak, ami érzékenyen érintheti a házaspárokat, az életszínvonal érzékelhető esését eredményezve.

A megszokott jólétről és az egyéni érvényesülésről való lemondás gyakran igen nehéz, hiszen a házas felek alapvető igényeiről van szó. Számos szociológus szerint leginkább a növekvő individualizmus okolható a születések csökkenő száma miatt. Jean-Claude Kaufman, a francia szociológus szerint az egy gyerek egyfajta kompromisszum az egyén individuális tervei és család utáni vágya között. Az egy gyermekes család, ha sokaknak nem is ideális, de feloldja az ellentmondást."

További ok, hogy a nők egyre később mennek férjhez. A biológiai tényezők ilyenkor gyakran háttérbe szorítják a gyermekvállalással kapcsolatos tervek szerepét.

A magas válási arány szintén csökkenti a nők esélyeit. Ha pedig elvált, gyermekes férfihez mennek feleségül, akkor szintén nagy esélyük van rá, hogy ne legyenek sokgyerekes családanyák.

A szülők egyre gyakrabban hivatkoznak a gyerek érdekeire: sokkal könnyebb az egyke tanulmányait finanszírozni egy elitiskolában, mint ugyanezt az előnyt három-négy gyerek számára egyenlően biztosítani.

Az egykéket gyakran vádolják azzal, hogy elkényeztetettek, és társadalmi készségeik kevésbé fejlettek. Számos egykés szülő a hetvenes években társadalmi nyomásról, előítéletről, bűntudatról panaszkodott. A társadalom mintegy számon kérte rajtuk, miért nem vállalnak több gyereket.

Mára már, úgy tűnik, megváltozott a helyzet. Egyrészt az egy gyerek megszokott jelenséggé vált, másrészt számos pszichológiai tanulmány kimutatta, hogy nincs különbség az egykék és a testvéresek között agresszivitás, illetve szociális és értelmi képességek tekintetében. "Az egykék nagyjából ugyanolyanok, mint a többi gyerek" - mondja Toni Falbo pszichológus, a "Az egy gyermekes család" című könyv szerzője.

A brit David Emerson, "Az egyke" című könyv szerzője szerint az egyetlen jelentős különbség az, hogy az egykéknek felnőtt korukban egyedül kell viselniük szüleik gondozásának terhét; a súlyos döntések felelősségét.

AIDS

Végül tovább árnyalja a képet az AIDS járvány terjedése. Ez esetben is a harmadik világ országai a leginkább érintettek. Az HIV vírus a világ minden szegletében megjelent, de a legpusztítóbb hatása kétségkívül egyes latin-amerikai és délkelet-ázsiai országokban, valamint az afrikai kontinensen van. Egyes afrikai országokban - Botswana, Namíbia, Zimbabwe - a HIV-fertőzöttek aránya eléri a teljes felnőtt lakosság húsz százalékát.

Az ENSZ becslései szerint 2010-re 70 millióval kevesebb lakosa lesz a fekete kontinensnek, mint az AIDS kitörése nélkül lett volna. A járvány tragikus terjedése jól nyomon követhető a megemelkedett halálozási rátákban és a csökkent várható élettartamban. Mindazonáltal az érintett térségek termékenysége olyan magas, hogy a népességnövekedés általános tendenciái a járvány hatására is alig változnak.

B.K.