Az emberi népesség növekedésében a Föld legszegényebb országai játsszák a főszerepet. A természetes szaporulat - azaz az élveszületések és a halálozások különbsége - 99 százalékáért már ma is Afrika, Ázsia és Latin-Amerika fejlődő országai a felelősek. Az Egyesült Államok Népességnyilvántartó Hivatala szerint a 21. század elején a fejlett nyugati országok túlnyomó többségében a halálozási arány meg fogja haladni a születési arányt, s a különbség - a természetes szaporulat - negatív lesz, tehát természetes fogyásról beszélhetünk. Ekkor a nemzetközi migráció lesz az a kritikus tényező, mely meghatározza, hogy a fejlettebb országok népessége csökkenni, vagy emelkedni fog.
A termékenység változásai
A Föld legtöbb részén folyamatosan csökken a termékenység és a halálozási arány - mindkét tényező olyan alacsony szintet ért el, mely a történelemben eddig ismeretlen volt.
Mindazonáltal óriási különbségek vannak a gazdagabb és a kevésbé szerencsés régiók között. A szubszaharai térségben született gyermekek születnek a legrosszabb kilátásokkal: a születéskor várható átlagos élettartamuk nem éri el az ötven évet. Miközben a nyugat-európai csecsemők 78 évre vannak "hitelesítve". (Szerte a világon évente mintegy 7,7 millió gyermek hal meg az első születésnapja előtt.)
A Nyugat alkonya
A következő 25 évben a világ népességének szerkezete tovább fog változni, és a teljes népesség egyre nagyobb részét teszik majd ki az idősebb generációk. A hatvanöt évnél idősebb korosztály a mai arányhoz képest 50 százalékkal fog emelkedni ebben a negyedszázadban. Ez a folyamat azonban leginkább a fejlett országokban lesz majd igazán érezhető, mivel ezekben az országokban kicsi a népszaporulat, és - legalább is a jelenleg uralkodó tendenciák alapján - nem számolhatunk a fiatalabb korosztályok létszámának jelentős gyarapodásával. Szemben a fejlődő országokkal, itt növekedni fog a teljes függőségi arány - a nem dolgozó korosztályok aránya a 15-64 évesekhez képest.
A világ népessége látványosan öregszik. Az ENSZ szerint a 60 év fölötti emberek száma az elkövetkező ötven évben legalább háromszorosára - a mai 606 millióról körülbelül 2 milliárdra - fog növekedni, míg a 80 évesek ötször annyian lesznek, mint ma. Ki fogja eltartani őket, és ki fog gondoskodni róluk? Ma a világon 11 nyugdíjasra 100 dolgozó jut. Az Amerikai Népességnyílvántartó hivatal szerint 2050-ben ugyanennyi dolgozónak 26 nyugdíjast kell majd eltartania. Számos elemző szerint ennek társadalmi és gazdasági hatásai katasztrofálisak lesznek.
Szomorú, de Magyarország ebben a "versenyben" az élvonalban van. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 1997-ben a 60 év fölöttiek száma 1 979 800 volt, szemben az 1 802 000 0-14 évessel.