Az ember útja

A National Geographic Társaság és az IBM összefogása nyomán példátlan méretű genetikai kutatási program vette kezdetét 2005 tavaszán. A Genográfiai Tervezet (Genography Project) nem kisebb célt tűzött ki maga elé, minthogy a lehető legaprólékosabban feltárja azokat az útvonalakat, melyeket az emberiség követett, mikor Afrikából kiindulva benépesítette a Földet.

A kivándorlók első nagy hulláma az Indiai-óceán északi peremén futott végig, és végállomása Ausztrália volt. A tengerparti vándorló törzsek ivadékai elszórva ma is megtalálhatók az útvonal mentén; az indiai veddák, az andamánok, a malájziai orangaslik, a pápuák és nem utolsó sorban az ausztrál bennszülöttek külső megjelenése a mai napig egyértelműen utal közvetlen afrikai eredetükre. A régészeti leletek nagy általánosságban alátámasztják a genetikai vizsgálatok eredményét, habár épp a tengerparti vándorlás útvonal ma már a tenger mélyén húzódik, mivel a gleccserek visszahúzódása óta több tízméternyit emelkedett az óceánok vízszintje.

A jégkorszak egy enyhébb fázisában, úgy 40 ezer évvel ezelőtt az éghajlat nedvesebbé vált, és a Közel-Kelet sivatagai hirtelen kivirultak. Ezzel megnyílt az út Afrikából észak felé is. A törzsek először inkább kelet felé vándoroltak, mert Európa irányában az átjárást sűrű erdő zárta el a Balkánon, ami ekkor még szokatlan közeg lehetett a nyílt pusztaságokhoz szokott embereknek. Átszelve a mai Irak, Irán és Afganisztán területét, az ember eljutott Közép-Ázsiába, majd a vándorlási hullám valahol a Hindukus-hegység környezetében három ágra szakadt. Az egyik a termékeny Hindusztáni-alföldet vette célba, a másik a Dzsungáriai-szoroson átkelve a mai Kína területére lépett, míg a harmadik ág észak felé fordult, és a mamutcsordák nyomait követve, a könnyű zsákmány reményében vállalta a zord, fagyos éghajlattal való küzdelmet.

Ez az északi csoport 25-30 ezer évvel ezelőtt kettévált. Keleti ága először Szibériát, majd a Bering-szoroson átkelve az amerikai kontinenst népesítette be, nyugati ága pedig betelepült Európába. Az európai népesség genetikai állományát zömében ezek az első betelepülők alapozták meg. Később (mintegy 10 ezer évvel ezelőtt) a lovakat használó indoeurópai törzsek és a földművelést elterjesztő közel-keleti népek járultak hozzá az európaiak genetikai változatosságához. A legősibb európai bevándorlók genetikai és nyelvi örökösei a spanyol-francia határzónában élő baszkok.

A saját népünk esetében nagy genetikai változatosságról beszélhetünk. A legújabb hazai kutatások egyértelműen kimondják, hogy genetikai értelemben a szomszédos népek a legközelebbi rokonaink, ami az évszázadok óta tartó folytonos keveredés ismeretében egyáltalán nem meglepő tény. Egykori ázsiai eredetünk biológiai nyomait ma már alig lehet kimutatni.

A genetikai vizsgálatok segítségével a honfoglalás korának vándorlásairól is pontosabb képet alkothatunk a Kárpát-medencében. Ezt a területet Raskó István és kollégái (MTA Szegedi Biológiai Központ, Genetikai Intézet) tanulmányozzák.