Pár héttel ezelőtt a Nemzetközi Űrállomást építő űrügynökségek vezetői a floridai Kennedy Űrközpontban megállapodtak az építkezés átütemezéséről, és beosztották az űrrepülőgép-flotta utolsó 16 küldetésének menetrendjét. Mike Griffin, a NASA vezetője sajtótájékoztatójában elmondta, hogy a 2003-as Columbia-katasztrófa súlyos késést okozott az űrállomás építésében, és tovább halasztotta többek között az európai Columbus-, valamint a japán Kibo-modul indulását - holott a szerkezetek mér évek óta elkészültek.
Elmondta továbbá, hogy az elmúlt 10 hónapban a legfontosabb feladat az eredetileg további 28 repülést igénylő menetrend átalakítása volt, hiszen az űrrepülőgépek 2010-re tervezett leállításáig nincsen idő ennyi indításra.
Eredetileg kétféle repülést terveztek, az egyik esetben az űrállomás építése, míg a másik esetben a már megépített részek első használata lett volna a feladat. A szűk határidő miatt azonban úgy döntöttek, hogy az űrállomás építése kell előnyt élvezzen, hiszen ez csak az űrrepülőgépek segítségével lehetséges - azonban így az űrállomás tudományos feladatait csak később fogja ellátni.
A Nemzetközi Űrállomás építése a következő menetrend szerint zajlik. Ahol nincsen feltüntetve, ott még kérdéses, hogy melyik gépet fogják használni, illetve a számot még nem kapott küldetések részletes kidolgozása is folyamatban van.
Repülés száma | Hordozóeszköz | Feladat |
1 | Űrrepülőgép - STS-121 | Tesztrepülés, utánpótlás szállítása az űrállomásra (Discovery) |
2 | Űrrepülőgép - STS-115 | A P3-as és P4-es napelemtartó rácsszerkezet, valamint a második napelem-garnitúra felszerelése (Atlantis) |
3 | Űrrepülőgép - STS-116 | A P5-ös napelemtartó rácsszerkezet felszerelése, valamint utánpótlás szállítása (Discovery) |
4 | Űrrepülőgép - STS-117 | Az S3-as és az S4-es napelemtartó rácsszerkezet, valamint a harmadik napelem-garnitúra felszerelése |
5 | Űrrepülőgép - STS-118 | Az S5 napelemtartó rácsszerkezet, valamint a 3-as külső rakodóplatform szerelése |
Ariane 5 | Az európai automatikus szállítójárművének első repülése | |
6 | Űrrepülőgép - STS-120 | A Node 2 összekötőmodul üzembe helyezése |
7 | Űrrepülőgép | Az ESA Colombus-kutatómoduljának indítása |
8 | Űrrepülőgép | A japán Kibo-kutatómodul első, nyomás alatt lévő, hermetikus részének, valamint a Canadarm robotkar végén elhelyezkedő többfunkciós "robotkéznek" az üzembe helyezése |
9 | Űrrepülőgép | A Kibo-modul további hermetikus összetevőinek szállítása és összeszerelése |
10 | Űrrepülőgép - STS-119 | Az S6 napelemtartó rácsszerkezet, valamint a negyedik napelem-garnitúra összeszerelése |
11 | Űrrepülőgép | Logisztikai és kutatási feladatokat ellátó repülés |
Űrrepülőgép - STS-116 | A P5-ös napelemtartó rácsszerkezet felszerelése, valamint utánpótlás szállítása (Discovery) | |
12 | Űrrepülőgép | A japán kísérletező modul nem hermetikus részeinek szerelése |
13 | Űrrepülőgép | 3 fős lakóegység, valamint az űrhajósokat kiszolgáló egységek indítása |
A Nemzetközi Űrállomás innentől 6 fő fogadására képes | ||
Japán hordozórakéta - H-IIA | A japán szállítóűrhajó első repülése | |
14 | Űrrepülőgép | Logisztikai és kutatási feladatokat ellátó repülés |
15 | Űrrepülőgép | Logisztikai és utánpótlást szállító repülés |
Űrrepülőgép | Esetleges hiánypótló repülés | |
16 | Űrrepülőgép | A Node 3 összekötő modul csatlakoztatása |
A Nemzetközi Űrállomás építésének befejezése | ||
Űrrepülőgép | Esetleges hiánypótló repülés | |
Proton rakéta | Orosz kutatómodul csatlakoztatása |
Orbán Ádám