Lebukott állatok - az élővilág leleplezései 2008-ban

Komplett biológiai fegyvertár a fenyőszúban, 12 pohár bor egy éjszaka alatt, élőhely egy bányában két és fél kilométerrel a földfelszín alatt - ritka és szélsőséges viselkedésformák, váratlan allűrök, megdöbbentő jelenetek. 2008-ban az élővilág számtalan eddig nem ismert arca tárult elénk, rég nyomaveszett élőlények bukkantak elő, különös együttélések lepleződtek le.

Szeretkezz és háborúzz

Ajánlat: Nemcsak szeretkeznek, ölnek is a bonobók

Idén ősszel az ember egyik igen közeli rokona, a bonobók eddig nem látott viselkedésére derült fény, ami közelebb vihet bennünket korai őseink viselkedésének megértéséhez. A csimpánzokkal ellentétben nőuralomban és promiszkuitásban élő, eddig békésnek hitt bonobókról 2008-ban egyértelműen bebizonyosodott, hogy más főemlősökhöz hasonlóan ők is vadásznak főemlősökre, sőt, a portyákban a nőstények igen aktív szerepet játszanak.

A bonobó vagy törpecsimpánz (Pan paniscus) az ember számára különlegesen érdekes tagja az emberszabásúak csoportjának. Annyira közeli rokona az embernek, hogy a két faj genetikai állománya 98,4 százalékban megegyezik. A bonobók és nagyon közeli rokonaik, a csimpánzok (Pan troglodytes) közelebbi genetikai rokonságban állnak az emberrel, mint a szintén emberszabású gorillával (Gorilla gorilla).

Rendkívül békés és szociális lények, körülbelül 100 tagból álló csoportokban élnek, amelyeket - a csimpánzokkal ellentétben - a nőstények vezetnek. Két lábon is sokkal biztonságosabban és hosszabb ideig képesek járni, mint bármely más főemlős.A bonobók számára a szexuális aktus az összetartozás kifejezésének eszköze: egymás üdvözlésekor, a konfliktusok megoldására, engesztelésre is szexuális játékokat használnak. Főként növényekkel táplálkoznak, kisebb gerinceseket és férgeket is esznek, s bár a kutatók korábban is találtak már közvetett bizonyítékot - például bonobóürülékben - arra, hogy táplálékukban olykor más főemlősök is megjelennek, azokról többnyire azt feltételezték, hogy egyéb állatok által elejtett zsákmányból, illetve egyes egyedek alkalomszerű zsákmányszerzéséből kerülhettek az állat étrendéje. A bonobók csoportos vadászatáról most először látott napvilágot beszámoló.

A lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet munkatársai a Kongó folyótól délre elterülő Salonga Nemzeti Park síkvidéki erdeiben élő egyik bonobócsapat életének öt évig tartó megfigyelése alatt öt olyan esetet is feljegyeztek, amikor a csoport egy része majmokra vadászott.

A meglepő megfigyelés átalakíthatja azt az általános nézetet, hogy emberszabású rokonaink körében a vadászat a hímdominancia jellemzője - magyarázta az eredmény kapcsán Gottfried Hohmann, a Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet munkatársa. A csimpánzoknál a hímdominacia összekacsolódik az erőszak, a testi erő megnyilvánulásaival, a vadászattal és a húsevéssel, míg - korábbi nézeteink szerint - a bonobók közösségeit a hímdominancia és a harcias viselkedés hiánya, következésképpen a vadászat hiánya jellemzi. "A bonobók azonban megmutatták nekünk, hogy ez a kép nem ennyire egyszerű: a vadászó viselkedés, az agresszió és a férfiuralom között nincs olyan egyértelmű összefüggés, mint eddig hittük" - állítja Hohmann.

Mégis él egy rég kihaltnak hitt főemlős

Ajánlat: Régóta kihaltnak hitt főemlőst fedeztek fel Indonéziában

Kihaltnak hitt törpe koboldmakira bukkantak az Indonéziához tartozó Sulawesi szigetének egy ködös hegycsúcsán. A törpe koboldmakik különleges főemlősök. Mint nevük is mutatja - annak ellenére, hogy közeli rokonaink -, rendkívül aprók (mindössze 50 gramm a kifejlett példányok tömege). Ráadásul az összes főemlős - a makik, a majmok, az emberszabásúak és az emberek - közül egyedül a koboldmakik rendelkeznek karmokkal körmök helyett. Ezt megelőzően legutóbb 1921-ben látták őket, majd 2000-ben egy kutató, aki patkányokat akart befogni, véletlenül elejtett egy koboldmakit a sziget egyik fennsíkján, mígnem idén augusztusban meg látták a kutatók a "hírmondó" első példányt. Több hónapra volt szükségük, hogy hálókkal befogjanak három bundás, egérméretű egyedet.

Ritka hüllőfészek Új-Zélandon

Ajánlat: Ismét a dínók rokonának fészkére bukkantak Új-Zélandon

Egy másik igen ritka állatfaj megjelenése is örömhírt okozott a természetvédőknek. Új-zélandi természetvédelmi tisztviselők novemberi bejelentése szerint majdnem 200 év szünet után újra tuatarafészekre akadtak Új-Zéland egyik fő szigetén, az Északi-szigeten. A tuatara vagy hidasgyík (Sphenodon punctatus) sárkányszerű hüllő, amelynek hossza elérheti a 80 centimétert (bár rendszerint nem haladja meg a fél métert). Az állat az utolsó közvetlen leszármazottja egy olyan fajnak, amely 225 millió éve együtt taposta a földet a dinoszauruszokkal. A kizárólag Új-Zélandon honos faj az 1700-as évek végére majdnem kihalt az ország három fő szigetéről a ragadozók, például a patkányok behurcolása miatt. Teljesen vadon csak 32 kicsi, part menti szigeten fordul elő.