A perm időszak végén történt a földtörténet legsúlyosabb kihalása, amikor a tengeri fajok 95%-a és a szárazföldi fajok 70%-a tűnt el viszonylag rövid idő alatt. Miután az állatvilág magához tért a katasztrofális esemény után, a hüllők, köztük az első dinoszauruszok váltak uralkodóvá a szárazföldeken. A perm időszakban gyakori emlősszerű hüllők jelentősége erősen lecsökkent, helyettük az Archosauriák evolúciója gyorsult fel. A triász végén azonban ezeket is háttérbe szorították a nagyon gyorsan fejlődő dinoszauruszok.
A késő-triászban többnyire elég barátságtalan volt a környezet, hiszen nagyon gyakoriak voltak a száraz sivatagok, a homokviharok és a súlyos aszályok. A primitív dinoszauruszoknak gyors mozgásra és állandó testhőmérsékletre volt szükségük az életben maradáshoz. Az erőteljes ragadozók (pl. Coelophysis) szabadon kóborolhattak az összes szárazföldön, mivel ekkor a kontinensek még Pangea szuperkontinensében egyesültek. A dínók legveszélyesebb ellenségei a krokodilok korai rokonai, a Rauisuchiák voltak. Erő szempontjából a dinoszauruszok még elmaradtak ezektől a vérszomjas vadászoktól, de értelmi képességeik és gyorsaságuk segítségével mégis túljárhattak az eszükön. A többi korai dinoszauruszt, például a hosszú nyakú Sauropodomorphákat (Mussaurus) és a két lábon járó növényevőket (Heterodontosaurus) általában az óvatos életmódjuk és a fejlett érzékszerveik mentették meg a ragadozóktól.
A triász végi globális felmelegedés miatt a korai dinoszauruszokat veszélyeztető ragadozók kihaltak, így a jura időszakban megnyílt a lehetőség a változatos méretű és alakú új dinoszaurusz fajok kialakulására. A triász dínók kisméretűek és egymáshoz nagyon hasonló felépítésűek voltak. A kora- és középső-jurában viszont bizarr formájú fajok sokasága jelent meg a hatalmas ragadozóktól (Megalosaurus) a 40 tonnás, hosszú nyakú Sauropodákig (Barapasaurus). Ezek a fajok már nem mellékszereplők voltak a szárazföldeken, hanem egyértelműen domináns formákká váltak. Mivel ekkor már megkezdődött a Pangea feldarabolódása, az elkülönülő kisebb földtömegeknek saját egyedi élővilága alakult ki.
A meleggé és szárazzá váló éghajlaton világszerte elterjedtek a fejlett Theropodák, mint például a korszak rettegett vadásza, az Allosaurus. A késő-jura legjellegzetesebb dinoszauruszai azonban a hatalmas testű Sauropodák voltak. Sem korábban, sem később nem nőttek ekkorára, és nem voltak ilyen gyakoriak a hosszúnyakú növényevők, melyek között nem voltak ritkák a 70 tonnás példányok sem. Észak-Amerika és Afrika területén gyakran hatalmas csordákban vonultak a Brachiosaurusok és a Diplodocusok. A nagy csordák védelmet jelentettek a ragadozókkal szemben.
A kréta időszakban váltak a legváltozatosabbá a dinoszauruszok és egyedszámuk is ekkor volt a legnagyobb. A krétára a Föld minden pontján megjelentek a dínók és egyértelműen uralták a bolygót. A már korábban is létező csoportok (pl. Coelurosaurusok) nagyon változatossá váltak, de emellett számos új csoport is kifejlődött (pl. Ceratopsiák). A globális felmelegedés és az üvegház hatás a virágos növények kialakulásához vezetett a kréta időszak közepén. A növényevő formák (pl. Hadrosaurusok, Pachycephalosaurusok) gond nélkül alkalmazkodtak az új táplálékforráshoz.
A forró, nedves és buja növényzettel jellemezhető késő-krétában virágkorukat élték a dinoszauruszok. A csaknem teljesen elkülönült kontinenseken eltérő és változatos közösségek alakultak ki. Az észak-déli elkülönülés jól nyomon követhető az ősmaradvány-anyagban. Mongóliában a Velociraptor vadászott a madárszerű Oviraptorra és a növényevő Protoceratopsra. A Tyrannosaurus szintén az északi területeken terrorizálta áldozatait. Ezzel szemben a déli földrészeket a Carnotaurus és a Majungasaurus tartotta rettegésben. Ebben a korszakban rakódott le a dinoszaurusz maradványokban leggazdagabb Hell Creek Formáció Montanában és Dakotában. A kréta legvégén a dinoszauruszok érzékenyen reagáltak az éghajlat és környezeti változásokra, majd 65,5 millió évvel ezelőtt végleg eltűntek a Föld felszínéről
A dinoszauruszok kihalására számos elmélet látott napvilágot a betegségektől és az elbutulástól kezdve a 65,5 millió évvel ezelőtti meteorit becsapódásig. A kréta és a harmadidőszak határának vizsgálata kimutatta, hogy a változás nem volt olyan éles, hogy azt egyetlen katasztrofális eseményhez lehetne kötni. Néhány csoport (pl. a Sauropodák, Ankylosauriák és Hypsilophodontidák) már a kréta időszak vége előtt hanyatlóban volt és ezeknek jelentősen csökkent a diverzitása. Észak-Amerika utolsó dinoszauruszai között voltak a Ceratopsidák, de csak két nemzetségük, a Triceratops és a Torosaurus érte meg a kréta végét. A kacsacsőrű dinoszauruszok közül szintén csak kettő élt az időszak végén, pedig nem sokkal korábban még hét különböző csoportjuk volt az ősmaradvány anyagban. A dinoszauruszok fokozatos hanyatlása kapcsolatban lehetett a kréta végén nagyon intenzív vulkáni működéssel (Dekkán-fennsík bazaltjai), ami nagyon sok szén-dioxidot juttatott a légkörbe.
A végső csapást a mintegy 65,5 millió évvel ezelőtt bekövetkező katasztrofális esemény okozta, amikor egy hatalmas kozmikus test csapódott be a mai Yucatán-félsziget területén. A Chicxulub-kráter mellett szintén a becsapódást bizonyítja, hogy számos észak-amerikai és európai lelőhelyen jelentős irídium-dúsulást találtak az ekkor lerakódott üledékekben. Az irídium a földkéreMostohagben nagyon ritka, viszont nagy mennyiségben fordul elő a meteoritokban. A becsapódás hatására rengeteg por és törmelék jutott a légkörbe, ami hosszú évekig jelentősen lecsökkentette a Földre jutó napsugárzást. Ezek az események végzetes következményekkel jártak a dinoszauruszokra nézve, viszont lehetőséghez juttatták az addig a dinoszauruszok árnyékában meghúzódó korai emlősöket.
Szombaton nyit egy új dinókiállítás
A Dinoszauruszok Élete című, több mint 50 mozgó dinoszaurusz rekonstrukciót felvonultató kiállítás június 7. és augusztus 24. között tekinthető meg Budapesten, a Millenáris Park B épületében. További részletek itt olvashatók.