A Moser házaspár egyik tagja sem értelmiségi környezetben nőtt fel, így a családi háttér nem nyújtott sok támogatást a kutatói pályához. Mindketten a Bergentől több mint száz kilométerre északra fekvő szigeteken születtek és nevelkedtek, Norvégia erősen vallásos, úgynevezett Biblia-övezetében. Ugyanabba a középiskolába jártak, de csak akkor ismerkedtek össze jobban, és szerettek egymásba, amikor újra találkoztak az Oslói Egyetemen az 1980-as években.
May-Britt egy farmon nőtt fel, ahol rosszallással nézték az ivást, a kártyázást és a táncot. Amikor már Oslóból telefonon elújságolta, hogy egy bárban megitta az első sörét, az anyja csak ezt mondta: „És mi jöhet még ezután?”
Moserék 1985-ben házasodtak össze, még az egyetemen. Doktori tanulmányaikat egy neves oslói neurológusnál, Per Oskar Andersennél folytatták. May-Britt később elmesélte a New York Timesnak, hogy egyikük sem tudta igazán, hogy viselkedjenek egy ilyen interjún, csak azt tudták, hogy mindenáron ott szeretnének dolgozni. Andersen viszont nem igazán értette, miért akar nála továbbtanulni két fiatal pszichológushallgató. Végül meggyőzte őt a házaspár lelkesedése és kitartó rábeszélése, és felvette őket a laboratóriumába.
Mire 1995-ben ledoktoráltak, két lányuk született, de azért szerettek volna világot látni. Így kerültek Angliába, O’Keefe (a mostani harmadik Nobel-díjas) keze alá, majd Skóciába, a neuroinformatikával foglalkozó Richard Morris laboratóriumába.
Tanulmányútjuknak azonban viszonylag hamar vége szakadt, mert „visszautasíthatatlan” állásajánlatot kaptak a Trondheimi Egyetemről, ahol azóta is dolgoznak.
Bár sokan azt gondolhatják, milyen szerencse, hogy házaspárként nyerték el a Nobel-díjat, mert így kétharmad-egyharmad arányban osztozhatnak a díjon O’Keefe-fel. A Nobel-díj-bizottság azonban elkerülte ezt a csapdát, és ½, ¼, ¼ arányban osztotta el a díjjal járó 8 millió svéd korona (264 millió forint) összeget a három díjazott között.