Goebbels rokonai pert indítottak a Random House Németország kiadó, valamint Peter Longerich, a University of London modern német történelmi tanszékének professzora, a „Goebbels” című bibliográfia szerzője ellen.
A professzor a bibliográfiában bőségesen idéz Hitler propagandaminiszterének történeti forrásértékű naplójából, amelyet Goebbels az 1920-as évektől egészen 1945 áprilisának végéig, az összeomlás utolsó napjaiig vezetett.
Az ügynek nem csak ez ad sajátos történelmi „bukét”, hanem a felpereseket képviselő ügyvéd, Cordula Schacht személye is. Dr. Schacht annak a Hjalmar Schacht-nak a leszármazottja, aki 1934 és 1937 között a birodalmi kormány gazdasági minisztere, a fegyverkezési program koordinátora, Hitler vezér és kancellár pénzügyi tanácsadója, valamint 1937-től 1945-ig a Deutsche Bank elnöke volt.
(Hjalmar Schacht-ot háborús bűnösként perbe is fogták a Nürnbergi Katonai Törvényszék előtt, azonban a bíróság 1946-ban felmentette a háborús és emberiség elleni bűntettek vádja alól.) Rainer Dresen, a kiadó vezető jogtanácsosa a Guardian -nek elmondta, hogy a Random House képtelenségnek tartja a Goebbels rokonok szerzői jogdíjra vonatkozó követelését.
„Meggyőződésünk, hogy nem kell fizetnünk egy háborús bűnös után” – nyilatkozta a jogtanácsos a brit napilapnak.
Pedig szerzői jogi értelemben mégsem tűnik akkora képtelenségnek az igény; a naplót 1992-ben először megjelentető R. Piper GmbH. & Co. KG. müncheni kiadóvállalat ugyanis kifizette a Goebbels rokonoknak a megállapodás szerinti jogdíjat, szintén Cordula Schacht közreműködésével.
Rainer Dresen elmondta, hogy amikor Schacht ügyfelei képviseletében felkereste a kiadót és bejelentette igényüket, nem akarta elhinni, hogy „royalitit” azaz szerzői jogdíjat követelnek Goebbels naplója után. A müncheni kerületi bíróság még 2014 szeptemberében tárgyalást tűzött ki az ügyben idén április 23-ra, és arra kötelezte a kiadót, hogy részletesen dokumentálja a „Goebbels” című bibliográfia értékesítéséből befolyt bevételeit.
A Random House Németország megfellebbezte a bírósági végzést a „jog, az erkölcs, és a szerzői jog nevében”, egyben bejelentette, hogy nem megy el a tárgyalásra. A nem mindennapi perről most tudósított a Guardian. A jogi procedúra ismét előtérbe hozta dr. Paul Joseph Goebbels személyét, aki feleségével Magda Goebbelsszel együtt éppen hetven éve, 1945. május 1-én követett el öngyilkosságot a berlini kancellária bunkerében az után, hogy mind az öt gyermeküket megmérgezték.
Dr. Paul Joseph Goebbels (1897 – 1945) 1921-ben a heidelbergi egyetemen szerzett irodalomtudományi doktorátust. A ragyogó intellektusú fiatalembernek írói ambíció voltak, de annak ellenére, hogy a 20-as években két regényt is írt, nem tudott érvényesülni az irodalmi pályán. Kudarcát az „irodalmat megszálló zsidóknak” tudta be, és emiatt vált dühödten vad antiszemitává. A náci mozgalomra az 1923 novemberében elvetélt müncheni sörpuccs hírére figyelt fel.
Adolf Hitlerrel csak a landsbergi börtönből történt szabadulása után, 1925-ben ismerkedett meg, akinek azonnal felismerte különleges képességeit. Ennek ellenére Goebbels kezdetben a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei, NSDAP) radikális, a szocialista jellegű program maradék nélküli megvalósítását zászlajára tűző, és Gregor Strasser nevével fémjelzett szárnyához csatlakozott.
Az agilis doktor szűk körben ekkor még élesen kritizálta a Hitler által képviselt politikai irányvonalat. Az 1925-26-ban lezajlott egyre élesebb párton belüli vitáknak Adolf Hitler vetett véget 1926 februárjában, a náci párt bambergi kongresszusán. Goebbels ekkor „megtért”, Hitler pedig tőle szokatlan módon nem szorította háttérbe Joseph Goebbelst, mert felismerte benne a zseniális propagandistát, és a kiváló szervezőt.
Komoly tervei voltak az 1926-ban berlini pártvezetővé előléptetett Goebbelsszel, és a bizalom jeleként meghívta berchtesgadeni nyaralójába. Az itt folytatott hosszú beszélgetés hatására Joseph Goebbels a későbbi Führer leghűségesebb hívévé vált.
Goebbels sokszorosan meghálálta Hitler belé vetett bizalmát. Hatékony szervező és propagandista képességeit az 1930-as és 1932-es választásokon csillogtatta meg először. Miután a náci párt 1933. január 30-án megszerezte a kormányzati hatalmat, a kancellárrá avanzsált Adolf Hitler rövidesen kormánytaggá tette a propagandazseni „Herr Doktort”, aki 1933-tól egészen 1945-ig, a bukás évéig töltötte be a Harmadik Birodalom népnevelési és propagandaügyi miniszteri tisztségét .
A sajtót, a rádiót és a filmgyártását koncepciózus módon egyszemélyi irányítása alá vonta, és teljes egészében a vezérkultusz, valamint a nemzetiszocialista kül -, és belpolitika szolgálatába állította.
Goebbels már korán felismerte a modern kommunikációs eszközök jelentőségét, és mesteri módon alkalmazta azokat a propagandaháború fegyvereiként. A belpolitikai eseményeket, így többek között a nürnbergi pártnapokat, de még az 1936-os berlini olimpiát is arra használta fel, hogy elkápráztassa a nagyvilágot a náci Németország eredményeivel, és hatalmának folyamatos fitogtatásával.
Adolf Hitlerhez való feltétlen hűségét már a 30-as években is többször bebizonyította; így például komoly szerepet játszott egykori mentora, Gregor Strasser pártból történő kiszorításában, valamint Hitler másik riválisa, Ernst Röhm, az SA (a náci párt fegyveres szervezete) vezérével 1934 júniusában történt véres leszámolásban. Hitler számára Goebbels személye azonban a második világháború idején (1939-1945) értékelődött fel igazán.
A második világháború derekáig Goebbels a náci pártelit második vonalához tartozott a Hitler hivatalos utódának tekintett páváskodó és extrém különcségeiről elhíresült Luftwaffe főnök, Herman Göring birodalmi marsall, vagy a „fekete sereg”, az SS feje, a még a párthatalmasságok köreiben is félt Heinrich Himmler birodalmi vezető, illetve az udvari intrikák nagymestere, Martin Bormann kancelláriafőnök mellett.
Az 1943-as sztálingrádi katasztrófa megrendítő csapása a józanabbul gondolkodó náci vezetők között is nyilvánvalóvá tette, hogy a sokat hangoztatott végső győzelem helyett a vereség fenyegető árnyéka borul egyre jobban a birodalomra. Göring csődöt mondott, Himmler pedig 1944-től kémelhárító főnöke, Walter Schellenberg hatására az angolszász szövetségesekkel történő különalku gondolatával kezdett el kacérkodni.
Goebbels, - noha naplója tanúsága szerint ő maga is pontosan látta a birodalom súlyosra fordult helyzetét – Hitlerhez hasonlóan fanatikusan hitt a kedvező fordulatban. A sztálingrádi sokk után Hitler neki köszönhette, hogy a propagandaminiszter elmeszüleménye, az 1943 februárjában a berlini Sporthalléban meghirdetett „totális háború”bombasztikus perspektívája új reményt csepegtetett a vereségtől elcsüggedt német közvéleménybe.
Goebbels a Hitler ellen 1944 július 20-án elkövetett merényletkísérlet illetve tiszti összeesküvés felszámolásában játszott szerepe miatt lépett elő a Führer legbensőbb bizalmasává. A merénylet napján a fővárosban tartózkodó Goebbels, úgyis mint Berlin gauleitere sikeresen leszerelte a tiszti összeesküvésbe beavatott tábornokok akcióját, amely a berlini kormányzati negyed elfoglalását, és a náci vezetők letartóztatását célozta.
Az összeomlás napjaiban sem vesztette el fanatikus hitét egy hirtelen jött, a „gondviseléstől” származó kedvező fordulatban.
1945. április 22-én-amikor Hitler udvartartásának szinte az összes korifeusa elmenekült már a szovjetek által körülzárt Berlinből – Goebbels a családjával együtt leköltözött a kancellária bunkerébe, hogy együtt osztozzanak a szeretett vezér sorsában.
1945. április 20-án Hitler 56. születésnapjának megünneplésére gyűlt össze utoljára a náci vezérkar a berlini kancellárián. A külvárosokból ágyúzó szovjet nehéztüzérség adta meg a „zenei aláfestést” a nyomott hangulatú ünnepléshez.
A náci hatalmasságok alig várták, hogy véget érjen a köszöntő, és sietve eltávozhassanak az életveszélyessé vált német fővárosból. Göring, valamint az OKW (Oberkommando der Wehrmacht, a német véderő) feje és hadműveleti főnöke, Wilhelm Keitel vezértábornagy valamint Alfred Jodl vezérezredes csakúgy sietve elhagyták a kancelláriát, mint a „treue Heinrich” a „hűséges Heinrich” ahogyan Hitler a szintén ideges gyorsasággal eltávozó Himmlert aposztrofálta.
Csak Goebbels – és kényszerűségből – Bormann maradtak az ekkorra már az orosz tüzérség lőtávolságába került Führer bunkerben. Miután nyilvánvaló lett, hogy Hitler utolsó szalmaszála, a már csak papíron létező Steiner-féle 9. hadsereg, és Wenck tábornok hadseregcsoportja sem tud semmit tenni Berlin felmentéséért, Hitler összeomlott, és belátta, hogy nincs tovább.
Április 29-én lediktált politikai végrendeletében a hatalmától megfosztott Göring helyett Karl Dönitz tengernagyot nevezte ki államfőnek, és a hozzá utolsó pillanatig hű maradt Goebbelst birodalmi kancellárrá tette.
Miután Hitler április 30-án az előző nap feleségül vett Eva Braunnal együtt öngyilkos lett, Goebbels kerek egy napig töltötte be a Harmadik Birodalom kancellári posztját.
Május elsején, amikor a szovjet csapatok már csak 500 méterre álltak a kancelláriától, feleségével, Magda Goebbelsszel együtt öngyilkos lett, miután mind az öt gyermeküket megmérgezték.
Goebbels mintegy 16 000 oldalnyi, 1941-ig kézzel, azt követően pedig írógéppel írt naplója nincs meg teljes egészében. Amikor a Goebbels család Hitler meghívására 1945. április 22-én leköltözött a Führer-bunkerbe, a propagandaminiszter magával vitte a több kötetre rúgó naplóját is.
Egy másolati példány azonban a minisztérium romjai között maradt, csakúgy, mint a napló mikrofilmre másolt verziója. A kancellária romjait elfoglaló szovjet csapatok birtokába került a napló zöme és a mikrofilmek egy része, de a Goebbels hagyatékból jutott az amerikaiaknak is. Noha a napló egyes, gondosan kiválogatott részeit Goebbels már a háború előtt illetve a világégés idején kiadta, teljes terjedelmében eddig még sohasem került publikálásra a komoly történeti értéket képviselő dokumentum.
Mindeddig a 2186 nyomtatott oldalból álló 1992-es, öt kötetes első német kiadás a legteljesebb. A német kiadásnak az volt az előzménye, hogy 1992-ben az orosz kormányzati szervek valamint a müncheni székhelyű Institut für Zeitgeschichte (Jelenkortörténeti Intézet) megállapodása alapján az orosz hatóságok átadták a Goebbels napló birtokukban lévő másolatát.
A napló jelentősen redukált változatát először 1994-ben, majd 1997-ben is kiadták magyarul. A magyar kiadó az Origó tudomása szerint kifizette a jogutódok számára - Cordula Schacht útján – a szerzői jogdíjat.
Goebbels naplójának magyar nyelvű kiadása bepillantást enged a hitleri Németország és a korabeli Magyarország közötti diplomáciai kapcsolatokba, valamint a szerző és Hitler magyarsággal kapcsolatos véleményébe is. Utóbbi mindennek nevezhető, csak hízelgőnek nem…