A kép nemcsak gyönyörű, de a tudományos megfigyelő számára is számos érdekes apró részletet rejt.
A kép jobb alsó sarkában látható tengerfenéki fodrozódást a sekély víz hullámzása hozta létre.
Hosszúságuk, azaz a két hullámhegy között mért távolság a hullámok felszíni hullámhosszával és a vízmélységgel arányos.
A fehér felhőpamacsok (amelyeknek az óceán felszínére vetülő árnyéka sötét foltok formájában figyelhető meg) meglehetősen alacsonyan helyezkednek el.
Ezek a
kis gomolyfelhők (cumulusok)
nem hoznak csapadékot, mint nagyobb testvéreik, a viharfelhők (cumulonimbusok). Általában a hőmérsékletben vagy a nedvességtartalomban előforduló kisebb ingadozásokat tükrözik.
A hosszú üledéknyomok az áramlás fő irányát jelzik.
A mindegyik mélyebb víz alatti csatornánál megfigyelhető legyezőszerű alakzat akkor jön létre, amikor az áramlat energiája csökken és ezért szétterül az üledék.
A gyönyörű képet a március óta a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodó Scott Kelly készítette.
Ő az az asztronauta, aki földön maradt testvérével együtt részt vesz a NASA ikerkísérletében.