Murphy Brown és családja nem olyan fogást remélt, mint amit múlt hét szerdán Coltons Point (Maryland, Egyesült Államok) közelében halcsapdaként kifeszített hálójukban találtak.
A halcsapdába akadt 8 láb (hozzávetőleg 2,5 méter) hosszú bikacápa (Carcharinus leucas) már elpusztult, amikor a hálót kiemelték. „Apám – aki egész életében halászott a folyón –azt mondta, ilyennel még sohasem találkozott” – nyilatkozta Brown a Washington Post tudósítójának.
Ez egy szezonális jelenség"
– mondta el Paul Genovese halbiológus a Fishery Services programigazgatója a bikacápa Potomac-beli felbukkanásáról.
„A faj jelenléte csak szórványosnak tekinthető a Potomac folyó torkolatvidékén, és mellékfolyóiban” – fűzte hozzá a szakember.
A kékcápafélék családjába (Carcharhinidae) tartozó bikacápa kozmopolita faj, amely világszerte elterjedt a trópusi és szubtrópusi égöv melegvizes tengereiben. Viszonylag jelentősebb populációjuk él a Karib-tengerben is, ahonnan a Golf-áramlattal jutnak el az Egyesült Államok keleti partvidéke mentén a magasabb szélességi körökig.
E cápafaj különleges tulajdonsága, hogy elviseli az alacsony sótartalmat, sőt, képes tökéletesen alkalmazkodni az édesvízhez is. Ez arra a fiziológiai tulajdonságára vezethető vissza, hogy testszövet sejtjeinek ozmózisa a sótartalom változásához igazodik. Világszerte ismert jelenség, hogy a bikacápák nagy előszeretettel keresik fel a folyótorkolatok édesvízzel kevert csökkent-sós (brakk) vizű élőhelyeit, sőt gyakran messze felúsznak a tengerbe ömlő folyókon.
A Dél-Afrikai Köztársaságban a fajt zambézi cápának hívják;
az elnevezés arra utal, hogy a bikacápák igen gyakran felúsznak az Indiai-óceánba ömlő kelet-afrikai folyamon.
Több olyan eset ismert az Amazonas brazíliai folyamszakaszáról, amikor az Atlanti-óceánból több mint 1000 kilométer távolságra úsztak fel bikacápák a hatalmas dél-amerikai folyamon, de a közel-keleti Tigris és Eufrátesz folyók vizéből is fogtak már ki bikacápákat.
A Floridai Természettudományi Múzeum adatbankja, az International Shark Attack File (ISAF) statisztikai adatai alapján
a bikacápa az ember ellen elkövetett nem provokált támadások rangsorában a harmadik helyen áll,
csak a nagy fehér cápa (Carcharodon carcharias) és az ugyancsak a kékcápafélék közé sorolt tigriscápa (Galeocerdo cuvieri) előzi meg ebben a rangsorban.
Az adatbank nyilvántartása szerint a bikacápák terhére 100 bizonyított nem provokált támadás írható, amelyből 27 végződött halálos eredménnyel.
Érdemes megjegyezni, hogy a cápatámadások abszolút számai rendkívül alacsonyak
akár a kutyaharapás, méhcsípés, mérges kígyó marása, víziló vagy krokodiltámadások okozta halálos balesetek számához képest.) A kifejlett, átlagosan 1,6 -3,2 méter hosszú bikacápa kifejezetten sekélyvízi faj.
A parti övben gyakran kiúszik akár az egy-két méter mély vizekbe is.
Előszeretettel keresi fel a zavaros vizű lagúnákat, kikötőket és folyótorkolatokat.
Opportunista ragadozó, szinte mindent elejt, ami kisebb nála; vízi madarak, kisebb-nagyobb csontos halak ugyanúgy előfordulnak táplálékrendjében, mint más cápafajok. Megfigyelték, hogy a méretes példányok rátámadnak mind a sósvízi bordáskrokodilokra, mind pedig a folyami krokodil, alligátor és kajmánfélékre.
A folyókon felúszó bikacápák édesvízi halfajokat, köztük harcsa és sügérféléket zsákmányolnak.
A trópusi területeken egyedül a Vörös-tengerből hiányzik,
illetve Dél-Amerika nyugati, egyenlítői partvidékén, a hideg Humboldt-áramlatnak köszönhetően.