A minket körülölelő mikrobafelhő olyan egyedi, mint az ujjlenyomatunk

baktériumközösség, lakás, ábra
Vágólapra másolva!
Akármihez nyúlunk, baktériumok sokasága bukkan fel érintésünk helyén. A fizikai kontaktus azonban nem az egyetlen módja annak, hogy mikrobiális nyomot hagyjunk magunk mögött. Az embereket valóságos „mikroorganizmusokból álló felhő” veszi körül, ami olyan egyedi, akár az ujjlenyomat, derül ki egy új kutatásból.
Vágólapra másolva!

Bennünk és testünk felületén egyaránt sokmilliárd mikroorganizmus él, ezeket nevezzük gyűjtőnéven emberi mikrobiomnak. Korábbi tanulmányokból tudjuk, hogy a minket körülvevő apró élőlények alapvetően három forrásból származhatnak: a levegőben lévő porból, a ruházatból és az emberi kibocsátásból (például légzésből) – írták a kutatók a szeptember 22-én megjelentetett publikációban.

A vizsgálat során a tiszta ruházatba öltöztetett résztvevőket egyesével egy sterilizált, légszűrőkkel felszerelt szobába terelték néhány órára. A szűrőkkel a levegőben sodródó mikrobákat „fogták be”. A begyűjtött mikroorganizmusok genetikai állományát végül feltérképezték, így derítve fényt a mikrobaközösség összetételére.

„Mikrobafelhő”

Összesen két kísérletet végeztek. Az egyik során egy terembe egymás után három embert ültettek több órára, egy másik helyiséget pedig teljesen szabadon hagytak. Egy idő után a két terem levegőjének baktériumtartalmából meg tudták egyértelműen állapítani, melyikben tartózkodott ember és melyikben nem. A tudósok azonban azt vették észre, hogy az egyes személyeket körülölelő mikroorganizmus-közösség könnyen megkülönböztethető egymástól, így egy második kísérletet is elvégeztek.

Arra voltak kíváncsiak, hogy akárcsak az ujjlenyomat, használható-e a „mikrobafelhő” egy személy azonosítására.

Forrás: Argonne National Laboratory

Egyelőre még nem fogják használni a bűnüldözés során

A második kísérletben nyolc embert kértek meg arra, hogy egy szobában üljenek 90 percet. „Arra számítottunk, hogy emberi mikrobákat mutathatunk ki a levegőben, arra azonban nem, hogy azonosítani tudjuk majd az egyes személyeket a mikrobiális „felhőjükből” vett minta alapján – mondta a Live Science tudományos hírportálnak James Meadow, az Oregoni Egyetem kutatója, a tanulmány vezető szerzője.

A talált mikrobák többsége tipikusan az emberekhez köthető baktériumok közül került ki

– az emberi szájüregben élő Streptococcus, a bőrön megtalálható Propionibacterium és Corynebacterium, sőt nőknél a hüvelyi baktériumflóra képviselői is előfordultak a „felhőben”. Ezen mikroorganizmusok koncentrációja a különböző személyek esetében eltért egymástól.

Habár a felfedezés azt sugallja, hogy kriminalisztikailag alkalmazható tudás birtokába kerültünk, fontos megjegyezni, hogy a jelenlegi módszer tömegben, nagyobb zárt térben, vagy lebegő szennyezőanyagok jelenlétében nem produkál pontos eredményeket. A kutatást a PeerJ szakfolyóiratban publikálták.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!