Érdekes kérdés, hogy vajon miért pont a Titanic vált a tengeri hajókatasztrófák máig élő szimbólumává, amikor – az áldozatok számát tekintve – sokkal súlyosabb baleseteket is ismer a tengerhajózás története.
A Titanic, mint a kortársak által már az első útja előtt elsüllyeszthetetlennek minősített hajó egy olyan korszak – az Edward-kor – jelképe volt, amikor a közvélemény még feltétlenül hitt az emberi tudás természeti erőket legyőző, mindenekfeletti hatalmában.
A Titanic hullámsírba merülésével nemcsak a büszke óceánjáró, hanem ez a hit is végzetes léket kapott.
A liverpooli székhelyű White Star Line zászlóshajója megépítése idején a világ legnagyobb és legbiztonságosabb óceánjárójának számított.
A Titanic a jeles eseményre összegyűlt tömeg érdeklődésétől kísérve
1912. április 10-én, pontban déli 12 órakor futott ki a southamptoni kikötő 44-es számú dokkjából.
A luxusgőzös első útja világszenzáció volt, kimagasló társadalmi eseménynek számított, amelyről bő lére eresztve tudósított a korabeli bulvársajtó.
A Titanic első osztályán az Edward-kor leggazdagabb és legismertebb emberei adtak egymásnak randevút.
A hajó leghíresebb utasai között találjuk többek között John Jacob Astort,
Amerika akkori egyik leggazdagabb emberét, aki ifjú feleségével éppen európai nászútjukról tért volna vissza New Yorkba.
De a Titanic illusztris személyiségei közé tartozott Benjamin Guggenheim nagyiparos, Isidor Strauss és felesége, a Macy’s áruházlánc tulajdonosai, valamint a James Cameron mozifilmjéből is jól ismert „elsüllyeszthetetlen” dáma, a multimilliomos Molly Brown.
A Titanic első útján az óceánjárón utazott a White Star Line nagy hatalmú ügyvezető igazgatója, Bruce Ismay, akire az utókor mint a hajó rossz szellemére emlékszik vissza, továbbá Thomas Andrews, a Titanic főkonstruktőre.
A hajó Cherbourg és az írországi Qeenstown (ma Cobh) kikötőiben tartott rövid megálló után,
1912. április 11-én, kora délután vágott neki a végtelen Atlanti-óceánnak.
A sziklás parton összegyűlt bámészkodók ekkor látták utoljára az egyre nagyobb sebességre kapcsoló úszó palotát, amelynek fokozatosan zsugorodó sziluettje hamarosan beleolvadt a ködös látóhatárba.
Három nappal később, 1912. április 14-én, a jégveszély ellenére teljes gőzzel haladó óceánjáró este 11 óra 40 perckor egy jégheggyel ütközött. A jéghegy sarkantyúja a hajó kormányfél felőli (jobb) oldalán
a vízvonal alatt 90 méter hosszan feltépte a luxusgőzös testét.
A 16 vízzáró rekesz közül négy megsérült, és ezzel a hajó menthetetlenné vált.
A Titanic április 15-én, hajnali 2 óra 20 perckor – miután a hajó törzse a harmadik kémény vonalánál kettétört – a mélybe süllyedt. A katasztrófában 1503-an vesztették életüket. A mentőcsónakokban fagyoskodó 705 túlélőt az útját megszakító Carpathia gőzös vette fel a fedélzetére április 15-én, a kora reggeli órákban.
A történelmi legendák makacs dolgok, és ez alól a Titanic fedélzetén utazó állítólagos magyarok személye sem kivétel.
Ezek közül az az egyik legfantasztikusabb hazai hiedelem,
amely szerint a Titanic fedélzetén játszó híres zenekarnak ugyancsak akadt magyar tagja.
Ez a romantikus, de minden alapot nélkülöző hamis legenda szinte szót sem érdemelne, de mivel még a 2012-es centenárium idején is fel-felbukkant, nézzük meg, mi volt a valóság.
Mivel az utolsó pillanatokig hősiesen kitartottak, a zenészek neve a Titanic-katasztrófa legismertebb áldozatainak nevével együtt maradt fenn az utókor emlékezetében.
Közismert tény, hogy a zenekar egészen a hajó mélybe merülésének pillanatáig játszott,
és a zenészek közül senki sem élte túl a katasztrófát. Nevük már önmagában is jelzi, hogy aligha a Kárpát-medence vidékéről származtak.
A nyolc főből álló szalonzenekar muzsikusai megérdemlik, hogy név szerint is megemlékezzünk róluk: Wallace Henry Hartley (1878–1912) angol hegedűművész, a zenekar vezetője, Theodore Ronald Brailey (1887–1912) angol zongorista, Roger Marie Bricoux (1891–1912) francia csellista, John Law Hume (1890–1912) skót hegedűművész, Georges Alexandre Krins (1889–1912) belga hegedűművész, Percy Cornelius Taylor (1880–1912) angol csellista, John Frederick Clarke (1882–1912) angol bőgős és John Wesley Woodward (1880–1912) angol csellista.
Angolok, skótok, franciák és belgák, valamennyien odavesztek 1912. április 15-e fagyos hajnalán.
A legendáriumban szerepel Reischl Mátyás neve is, aki a hazai források szerint a Titanic első osztályú éttermében szolgált pincérként, és túlélte a tragédiát.
A ma 83 éves, Sopronban élő Reischl Ferenc 2007-ben ekként emlékezett vissza nagybátyja és a Titanic kapcsolatára: „Édesapám gyakran emlegette nekünk, gyerekeknek a nagybátyámat, Reischl Mátyást, akinek sora úgy hozta, hogy a Titanicon hajópincérként dolgozhatott. Még kisgyerek voltam, amikor ő már meglett férfiként egy kis hentesüzletet vitt az Ógabona tér 48. szám alatt. Tudtuk róla, hogy kalandos élete volt, járta a világ tengereit, több hajón is dolgozott a múlt század elején.”
„Sajnos jómagam csak néhány alkalommal találkoztam vele. 1962-ben az egyik napilapunk írást közölt róla, amelyben rokonom visszaemlékezett élete legnagyobb eseményére, a Titanic első és egyben utolsó útjára. Abban elmondta – folytatja a történetet Reischl Ferenc –, hogy az egyik első osztályú étteremben kapott munkát. Az exkluzív vendéglátóhelyen minden volt, ami szem-szájnak ingere. A friss tejről például úgy gondoskodtak, hogy fejősteheneket is szállított a hajó."
Ő maga a szerencséjének köszönhette, hogy túlélte a katasztrófát. Éjjel háromnegyed kettőkor a süllyedő hajóról a vízbe ugrott, és sikerült megkapaszkodnia valamiben a sötét tajtékban… A nagy sokára megérkező mentőhajó szinte az utolsó pillanatban jött, és őt még életben találták.” (Forrás: Múlt-kor történelmi portál, 2007. április 11.)
Reischl Mátyás a fentiek ellenére sem szerepel a White Star Line 1912. április 10-i, tehát a Titanic Southamptonból való kifutásának időpontjában regisztrált alkalmazottai között. Reischl Mátyás neve hiányzik a Titanic személyzeti nyilvántartásából, amelyet pedig a munkaszerződések, illetve a fizetési jegyzékek alapján állítottak össze. (RMS Titanic Crew: Victualling Department, forrás: Encyclopedia Titanica)
Jelen cikk szerzője részletesen áttanulmányozta az első, a másod- és harmadosztályú éttermek személyzeti listáját, sőt, a magánüzemeltetésű éttermek, de még a szobapincérek és stewardok jegyzékét is. Reischl Mátyás neve egyik összesítésen sem szerepel.
Az alkalmazottak nyilvántartásából összesen 24 R kezdőbetűs családnevet sikerült kigyűjteni, de ezek között nem akadt Reischl, de még csak hasonló név sem.
Ehhez képest rejtély, hogyan született meg a Reischl-legenda,
mivel a korabeli dokumentumok közül semmi sem támasztja alá, hogy a Titanicon szolgált volna.
A különböző hazai források különböző neveket emlegetnek a Titanic állítólagos magyar utasaiként. A feltételezett magyar utasokat név szerint is megemlítő összes forrásban szerepel azonban a soproni illetőségűnek tudott Kisik Antal és felesége, valamint öccse, Kisik Vince és annak 18 éves leánya, Kisik Mária neve.
További rendszeresen visszatérő név a szintén soproniként emlegetett Hoffer Lujza, valamint az előzőekben említett Reischl Mátyás is.
Az igazi "Jack" Dawson
Cameron világhíres Titanic filmjének a Leonard DiCaprio által alakított Jack Dawson, egy szegény, ám minden kalandra elszánt bohém kivándorló volt az egyik főszereplője. Noha a filmbéli Jack a művészi fantázia szülötte, a Titanicon utazott egy valódi Dawson is. A Titanic katasztrófája után hetekig kutatták az óceánjáró elsüllyedési körzetét, és a feltalált holttesteket a kanadai St. John's temetőjében, külön a Titanic áldozatainak nyitott parcellában hantolták el. A 227-es sír egy bizonyos J. Dawson, ír származású 23 éves kivándorló nyughelye. A sírra vésett „J" azonban nem Jack nevét takarja, mivel az igazi Dawsonnak Joseph volt a keresztneve.Más egyéb állítólagos magyar Titanic-túlélők nevével is találkozhatunk a különböző forrásokban, így többek között dr. Cirbusz Géza egyetemi tanár, Horváth Dénes egyetemi hallgató, dr. Veress Zoltán és felesége, Baghy Irma nevével. A közvélemény még ma is hajlamos tényként kezelni, hogy voltak magyarok az álomhajó fedélzetén.
Igen érdekes kérdés, hogy egyáltalán honnan kerülhettek a hivatkozott magyar áldozatok és állítólagos túlélők nevei a hazai köztudatba.
A szálak egészen 1912 áprilisáig, a Titanic katasztrófájáig nyúlnak vissza.
Miután a nagy hírügynökségek április 16-án világgá kürtölték a Titanic addigra már bizonyossá vált tragédiáját, először a Soproni Hírlap tudósított 1912. április 18-i lapszámában magyar áldozatokról és túlélőkről.
Május 4-én az újság már az állítólagos magyar áldozatok nevét is közli. Eszerint a Titanic harmadosztályán utazott egy soproni illetőségű család, Kisik Antal és felesége, valamint öccse, Kisik Vince a leányával, Kisik Máriával együtt. A Soproni Hírlap azt is tudni vélte, hogy Kisik Antal és felesége megmenekültek, viszont az öccse és 18 éves unokahúga odavesztek az óceánjáró katasztrófájában.
Az Osztrák–Magyar Monarchia londoni konzulátusának 1912. április 28-án kelt és a közös külügyminisztériumnak címzett feljegyzésében 33 magyar utasról tesz említést.
A feljegyzés szerint közülük mindössze ketten élték túl a katasztrófát.
A feljegyzésben szereplő „magyar” megjelölés azonban nem az áldozatok nemzetiségére, hanem az állampolgárságukra vonatkozott. Valamennyien horvát, illetve bosnyák nemzetiségűek voltak. (Az Osztrák–Magyar Monarchia fennállása alatt Horvátország a Magyar Szent Korona fennhatósága alá tartozott az 1868-as horvát–magyar kiegyezés biztosította, viszonylag széles körű autonómiával.)
Vannak azonban még további zavaró momentumok is a Titanic magyar túlélőivel, áldozataival kapcsolatban. Ilyen például a kaposvári polgármesternek Somogy vármegye alispánjához címzett és 1913. április 2-án keltezett átirata, amelyben – egy sehol másutt fel nem lelhető – kaposvári illetőségű áldozatot, név szerint Simonyi Gizellát említi meg. A zűrzavar tehát már a korabeli magyar forrásokban is tetten érhető.
Még ennél is sokkal érdekesebb a hivatalos utaslistáról kigyűjtött, „magyar honosságúként” feltüntetett nevek jegyzéke. Ez a kimutatás összesen hét nevet tartalmaz: Jovan Dimic, Mara Banski, Ivan Cor, Liudevit Cor, Milan Karajic, Stefo Pavlovic, valamint Matilda Petranec nevét.
Valamennyien a harmadosztály utasai voltak, és Southamptonban szálltak fel a Titanicra.
Ezen a listán egyetlen nevet sem találunk a hazai forrásokban feltüntetett magyar utasok nevei közül.
(Country of residence: Hungary, forrás: Encyclopedia Titanica). Átnézve a Titanic áldozatairól készített egykori összesítést (Complete list of Titanic victims), ebben sem találunk a hazai dokumentumokban szereplő magyar nevek közül egyetlenegyet sem.
Pontosabban, az áldozatok listáján felleljük a hivatalos utasregiszterben „magyar rezidensként” feltüntetettek közül a harmadosztályra jegyet váltott (jegyének száma: 349246) Milan Karjicot, aki nevéből ítélve, a többi „magyarhoz” hasonlóan szintén horvát nemzetiségű lehetett. A listában Karjic nevén kívül a foglalkozására (General labourer) és életkorára (30) utaló bejegyzés mellett még annyi olvasható, hogy Southamptonban szállt fel a hajóra.
A katasztrófa hajnalán a Titanic túlélőit a Cunard társaság Fiume (ma Rijeka, Horvátország) kikötőjébe tartó gőzöse, a Carpathia vette a fedélzetére. A Carpathia, miután útját megszakítva a Titanic mind a 705 túlélőjét kimentette, április 15-én, a délelőtti órákban visszafordult New Yorkba.
A Carpathia 1912. április 18-án este fél tízkor, zuhogó esőben kötött ki a Battery Park közelében, a Cunard Line hajóinak fenntartott dokknál. A túlélők már előzőekben említett és ekkor véglegesített listáján (Survivors of the Titanic Disaster) egyetlenegy név sem szerepel a felsorolt és hazai forrásokban említett túlélői nevek között. (A listát többek között azért pontosították, mert a megmentettek közül útközben négyen meghaltak.)
A magyar nemzetiségű állítólagos túlélők problematikájához kapcsolódik egy rendkívül fontos és valóban magyar vonatkozású további bizonyíték. Arthur Henry Rostron, a Carpathia kapitánya a három hajóorvos közül a magyar
dr. Lengyel Árpádot bízta meg a fedélzetre emelt túlélők fogadásával,
mert ő – kollégáitól eltérően – mentőorvosi gyakorlattal is rendelkezett.
Lengyel doktor feladata volt az azonnali, elsődleges diagnózis megállapítása. Így dr. Lengyel Árpád a Titanic összes túlélőjével találkozott és beszélt. Elképzelhetetlen, hogy ha valóban nyolc (vagy kilenc) magyar túlélője lett volna a Titanicnak, akkor a mentésben hősiesen közreműködő magyar orvos pont a honfitársairól ne emlékezett volna meg kéziratban fennmaradt visszaemlékezésében.
Ezt a tényt Völgyi Péterné dr. Reich Márta, dr. Lengyel Árpád unokája személyesen is megerősítette jelen sorok szerzőjének.
Völgyi Péterné őrzi nagyapja, dr. Lengyel Árpád kortörténeti értékű hagyatékát.
Összesen öt olyan írásos feljegyzés maradt fenn, amelyet dr. Lengyel Árpád a Titanic katasztrófájáról és a mentésről készített.
A legelső dokumentum egy, a doktor által a bátyjához, Lengyel Józsefhez címzett, és még a Carpathia New York-i kikötése előtt a fedélzeten megírt hosszú levél, ezt 1913 áprilisában egy kézirat formájában fennmaradt nagyobb lélegzetű összefoglaló követte. Beszédes tény, hogy Lengyel doktor sem ezekben, sem pedig a későbbi három másik dokumentumban nem emlékezett meg egyetlen magyar túlélőről sem.
A bizonyosság szintjén tehát nem lehet azt állítani, hogy akár csak egyetlen magyar nemzetiségű utasa vagy alkalmazottja is lett volna a Titanicnak. Az állítólagos magyar áldozatok és túlélők személye egyelőre még további alapos kutatásokat igénylő, megoldatlan kérdés, az óceán mélyén nyugvó legendás hajó számos titkainak egyike.