Hadik András életútja kitűnő példa arra, hogy egy viszonylag alacsony sorból származó magyar kisnemesnek milyen karrierlehetőségek nyíltak meg a 18. század közepén, a magyarokkal erősen rokonszenvező Mária Terézia udvarában.
Katonai szolgálatát még Mária Terézia királynő apja, III. Károly német-római császár és magyar király uralkodása alatt (1711-1740), 1732-ben kezdte meg,
egy magyarokból szervezett huszárezred kötelékében.
A magyar könnyűlovasság harcmodora és taktikája olyan sikeres volt, hogy a 18. században valamennyi európai nagyhatalom – még Angliát is beleértve – a magyar minta szerint szervezte meg saját könnyűlovas fegyvernemét.
A kiváló tehetséggel megáldott Hadik András gyorsan haladt előre a ranglétrán; 1744-ben már ezredes, és alig három évvel később Mária Terézia „generális strázsamesterré”, azaz huszártábornokká léptette elő az ifjú főtisztet.
III. Károly halála után leánya, az akkor 23 éves Mária Terézia lépett a trónra, a magyar országgyűlés által is törvénybe iktatott 1723-as Pragmatica Sanctio nőági trónöröklést biztosító passzusa alapján. Azonban sem Bajorország, sem a Spanyol Királyság és a Szász Választófejedelemség nem ismerte el Mária Terézia trónra lépését;
ennek okán tört ki 1740-ben az osztrák örökösödési háború.
Hadik András először ebben, az egész akkori Európára kiterjedő csatározásban tüntette ki magát.
Noha az osztrák örökösödési háborút lezáró 1748-as aacheni békével Mária Terézia uralkodói jogai elismerésre kerültek, ám a Habsburg Birodalom érzékeny területi veszteségeket szenvedett el; így többek között
le kellett mondania a gazdag tartományról, Sziléziáról, amelyet Nagy Frigyes porosz király szerzett meg országának.
Az 1756-ban kirobbant hétéves háború (1756-1763) a 18. század legnagyobb fegyveres konfliktusa, tulajdonképpen az osztrák örökösödési háború folytatásának volt tekinthető. Mária Terézia az aacheni békével időt akart nyerni, hogy hadseregét megerősítve, és új szövetségi rendszert létrehozva revansot vehessen Poroszországon.
Nagy Frigyes azonban 1756-ban megelőző támadást intézett Szászország ellen, hogy területileg bebiztosítsa országát a Habsburg fenyegetéssel szemben. Ezzel vette kezdetét az újabb, a gyarmati világra is kiterjedő európai háború, amely Hadik András számára elhozta az őt egészen a birodalmi tábornagyságig repítető világhírt.
A sziléziai fronton szolgáló Hadik tábornok 1757. október elején egy több mint merész portya tervét dolgozta ki. Azt tervezte, hogy rajtaüt a sziléziai Habsburg-porosz csatározások frontvonalától 450 kilométerrel északra fekvő Berlinen, Nagy Frigyes porosz király udvari székhelyén.
Jól időzítette a kalandos akció időpontját,
ugyanis a porosz uralkodó – a 18. század egyik legnagyobb hadvezére – ekkor királyi városától távol, Namburgnál irányította személyesen a franciák és Habsburgok elleni hadműveletet.
Emiatt Berlinben nem maradt jelentős számú helyőrség, valamint a Sziléziából Berlinbe vezető út mentén sem táborozott számottevő katonaság. Hadik András a saját, valamint a Baranyay-huszárezred legválogatottabb vitézeiből állította össze mindenre elszánt lovascsapatát. Hadik 1757. október 10-én vágott neki a kalandosnak ígérkező portyának.
A vállalkozásban résztvevő huszárkülönítmény 4320 főből állt. Elkerülendő a csapat idő előtti felfedezését, Hadik tábornok az útról letérve, a terepen vezette lovasait. Csak éjszaka haladtak, napközben a terepadottságok által kínált álcázási lehetőségeket kihasználva, meglapultak a mezőn.
Mindössze hat nap alatt érték el Berlint, naponta 70-80 kilométeres távolságot lelovagolva. A vállalkozás külön érdekessége, hogy a gyalogságot a huszárok mögé ülteteve vitték magukkal, tehát egyetlen lónak két lovasa volt.
A magukat tökéletes biztonságba érző berlinieket úgy érte a város falai előtt felbukkanó magyar lovascsapat látványa, mint derült égből a villámcsapás. Ám az első sokkból felocsúdva, és a város falaiban, meg az 5500 fős helyőrségben bízva Hadik tábornoknak
a város átadására és hadisarc megfizetésére vonatkozó felszólítását a magisztrátus elöljárói egyszerűen kinevették.
Képtelenségnek tartották, hogy komoly ostromhoz szükséges haditechnika híján a magyar könnyűlovasság beveheti a várost.
Amikor a városi tanács visszautasította Hadik András ultimátumát, a tábornok előre vontattatta a magukkal hozott tábori ágyúkat és közvetlen közelről szétlövette a városkaput .
A lerombolt kapun át villámgyorsan beözönlöttek a huszárok,
és fergeteges lovasrohammal lekaszabolták illetve szétszórták a váratlan akciótól megdöbbent helyőrséget.
Ezek után már a magisztrátus elöljárói is alázatosra vették magukat a gyors győzelmet kivívott magyar huszárgenerális előtt. Teljesítették a tábornok kívánságát, és összegyűjtötték a városra kivetett, mesés vagyonnak számító 215 000 talléros sarcot.
Hadik András igazi úriemberként járt el – ebben a korban egyébként még ez volt a szokás - megkímélte a várost, és keményen kézben tartott embereinek semmiféle fosztogatást nem engedett meg.
Mindössze hét pár női selyemkesztyűt vitt magával ajándékként
az általa nagyra becsült Mária Teréziának; a kesztyűkre Berlin címerét hímeztette.
Noha a Hadik-huszárok a legnagyobb óvatossággal nyomultak Berlin felé, a porosz király már október 13-án jelentést kapott a frontvonalon túli aggasztó csapatmozgásról. Rögtön kiadta a parancsot, hogy egy jelentős létszámú csapatkontingens azonnal vonuljon Berlin védelmére.
A porosz felmentő sereg október 18-án érkezett a megsarcolt Berlin falai alá,
egy nappal később, hogy a Hadik regimentek a hatalmas sarcot bezsebelve ellovagoltak a város határából.
Megnehezítendő az ellenség üldözőinek dolgát, a magyar lovasok nem azon az útvonalon tértek vissza Sziléziába mint amelyiken jöttek, hanem nagyobb kerülővel. Annak ellenére, hogy erőltetett menetben vonultak vissza, a huszárvirtus sem hagyta nyugodni őket; útközben a magyarok Oderafrankfurt városát is sikeresen megsarcolták.
A Hadik-huszárok oldalvédje a visszavonulás közben többször megütközött az őket üldöző porosz lovassággal, minden esetben sikeresen visszaverve a támadásokat. Hadik András tábornok és diadalmas huszárai végül sikeresen visszaérkeztek sziléziai táborhelyükre.
A csatározás közben a magyar sereg 88 főt és 57 lovat vesztett, ám 450 foglyot ejtett, és fényes hadizsákmányt szerzett. Nagy Frigyest sem ez előtt, sem pedig ez után nem érte akkora szégyen, mint a frontvonaltól távoli királyi székhelyének büntetlen megsarcolása.
A királynő úszott a boldogságban, a magyar tábornokot hőstettéért a Habsburg Birodalom legmagasabb katonai kitüntetésével, az általa alapított Mária Terézia érdemrenddel tüntette ki. A háború végén, 1763-ban Hadik Andrást, kedvenc magyar tábornokát grófi rangra emelte, és hatalmas birtokot adományozott részére.
1772-ben Hadik gróf lett a birodalmi csapatok főparancsnoka, a királynő 1774-ben pedig marsallbotot adományozott az Udvari Haditanács élére kinevezett tábornokának. Élete alkonyán az udvarban fennálló vitathatatlan tekintélyét felhasználva, kegyelmet eszközölt ki II. József császárnál a kényszersorozás alól kibújt Moldvába menekült székelyek és családtagjaik számára.
A bukovinai székely települések közül Andrásfalva és Hadikfalva is a hős magyar tábornok emlékét őrzik. Az egyik leghíresebb magyar huszár bronz lovas szobra a budai várban látható. Hadik András gróf, birodalmi tábornagy, a 18. század nemzetközi hírű hadvezére 80 éves korában, 1790. március 12-én hunyt el.