Alig marad hal a vizekben, ha így folytatjuk

Tandve, 2016. május 2. Egy nő frissen kifogott apró halakat önt ki szárításhoz a földre terített hálóra Tandve kikötőjében, a nyugat-mianmari Rakhin államban 2016. május 1-jén. A halászat a környékbeli falvak elsődleges bevételi forrása, ahonnan éjjelente több mint száz halászbárka hajózik ki a Bengáli-öböl nyílt vizére. A zsákmányt többnyire szárítással tartósítják, mivel a friss hal nehézkesen szállítható nagyvárosi piacokra a térség elszigeteltsége miatt. (MTI/EPA/Lynn Bo Bo)

Komolyabb lépésekre lenne szükség a túlhalászat ellen. Ezt állítja a FAO új halászati és akvakultúra jelentése. A jelenségnek az az oka, hogy elképesztően sok halat eszünk. Húsz kilónál is több az egy főre jutó éves halfogyasztás a világon.

Egy nő frissen kifogott apró halakat önt ki szárításhoz a földre terített hálóra Tandve kikötőjében, a nyugat-mianmari Rakhin államban 2016. május 1-jén. A halászat a környékbeli falvak elsődleges bevételi forrása, ahonnan éjjelente több mint száz halászbárka hajózik ki a Bengáli-öböl nyílt vizére. Forrás: MTI/EPA/Lynn Bo Bo

Bár egyes földrajzi területeken javult a helyzet, a világ tengeri erőforrásai vészesen apadnak. A kereskedelembe került halállomány háromszor annyi ma, mint 1974-ben, ráadásul a harmadát nem fenntartható módon termelik ki - olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) új kiadványában.

Nem túl rózsás a helyzet

A szektor a világkereskedelem teljes értékének 1 %-át, míg a mezőgazdasági kivitel közel 10 %-át teszi ki. Az ENSZ szervezet jelentése szerint a világ vizein 4,6 millió halászhajó cirkált 2014-ben, 90 százalékuk Afrikában és Ázsiában. Ebből csupán mintegy 64 000 hossza haladta meg a 24 métert.

A halászati szektor 57 millió embert foglalkoztat, harmaduk az akvakultúrában dolgozik és összesen

93,4 millió tonna halat fogtak a vizsgált évben, valamivel többet, mint egy évvel korábban.

Az emberi fehérjebevitelnek pedig összesen 6,7 %-a származott halból, ami egyúttal kiváló omega-3 zsírsav, vitamin-, kalcium-, cink- és vasforrás is.

Az alaszkai tőkehal a favorit

Mára az egy főre jutó halfogyasztás meghaladta a 20 kilogrammot, az 1960-as évek szintjének kétszeresét. Tulajdonképpen ez az akvakultúrának, a víziállat- (halak, puhatestűek, rákok) és növénytenyésztésnek köszönhető, ami Kínában virágzik, de növekedésnek indult Chilében, Indonéziában, Norvégiában, Vietnámban, a világ második és harmadik legnagyobb halexportáló országaiban is. A szubszaharai Afrikában pedig egyre többen foglalkoznak halászattal.

Magyarországon is viszonylag fejlett az akvakultúra szektor. A jelentés arról ír, hogy Magyarország része a 35 országot magába foglaló csoportnak, amelyben a tenyésztett hal mennyisége több volt a vadon fogottnál.

Vásárlók mérik fel a frisshalkínálatot a tokiói Cukidzsi nagybani halpiac ez évi első tonhalárverésén 2016. január 5-én. Forrás: MTI/EPA/Franck Robichon

Az eladási listákat az alaszkai tőkehal vezeti, ami az 1998 óta töretlenül népszerű szardellát fosztotta meg az első helytől. Ez a tény - a szervezet szerint - azt bizonyítja, hogy a hatékony erőforrás-gazdálkodás nem csak papíron működhet. Egyébként tonhalból, homárból, garnélából és lábasfejűekből is jó volt a fogás.

A nagy halak a legveszélyeztetettebbek

Túlhalászatról - a nemzetközi egyezmények alapján - akkor beszélhetünk, amikor a halállomány mennyisége a legnagyobb fenntartható hozam eléréséhez szükséges szint alá csökken. 2013-ban a vadon élő halállománynak 31,4 %-át érintette a túlhalászat és az arány 2007 óta gyakorlatilag változatlan.

A Földközi-tengeren és a Fekete-tengeren a legrosszabb a helyzet, ahol az állomány 59 %-át biológiailag nem fenntartható módon halásszák.

Különösen veszélyeztetettek az olyan nagy halak, mint a szürke tőkehal, vörösmárna, nyelvhal vagy a tengeri durbincs. Attól is tartanak a szakemberek, hogy a klímaváltozás miatt invazív halfajok szaporodnak el a Földközi-tenger keleti partvidékén.

Indonéz halászok apró halakat ürítenek ki a hálójukból az Indiai-óceán partján, az észak-szumátrai Banda Acehben 2015. december 22-én. Forrás: MTI/EPA/Hotli Simanjuntak

Egyes helyeken viszont biztató folyamatok indultak be. Az Atlanti-óceán észak-nyugati partján az éves halkitermelés mennyiségét az 1970-es évekhez képest megfelezték. A foltos tőkehal-, a laposhal- és a lepényhal-állomány a regeneráció jeleit mutatja, a tőkehalnál viszont ez lassabban megy. Az Antarktisz vizeiben élő, magas áron kínált, chilei tengeri sügérből sem halásznak többet 2005 óta.