Gigantikus hajó rejtőzhet az olaszországi Nemi-tóban
![Caligula](https://cdn.origo.hu/2023/12/mSeBAsvwSlc2rcXqKNeBqAb4x4o1j8VMMrKeqfgy7xA/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBiMmRlZmFiNjFkZjRmODE4YzU3ZDJmMzQzNzhhMjhm.webp)
A hajót hanglokátorokkal keresik a csendőrség és a parti őrség búvárjai. A keresőakció Lazio tartomány műemlékvédelmi hivatalának irányításával indult.
Caligula két óriási hajót építtetett, amelyek alig tudtak mozogni a festői szépségű Nemi városka melletti kicsiny tavon. Az úszó palotaként emlegetett vízi járművek az I. században süllyedtek el. Nem tisztázott, hogy a hajókat rögtön Caligula hatalmának 41-es megdöntésekor vagy valamikor később süllyesztették-e el, antik források nem szólnak erről.
Mussolini idején, 1930-ban a tavat lecsapolták, és akkor sikerült is kiemelni a tó iszapjából a jó állapotban fennmaradt két hajóroncsot, amelyet egy külön e célra emelt múzeumi csarnokban helyeztek el. 1944-ben azonban a roncsok egy rejtélyes tűzvészben megsemmisültek. A régészek azonban 16. századi kéziratok alapján azt feltételezik, hogy a tó fenekén ott kell lennie egy harmadik hajónak is.
A kis tó méreteihez képest Caligula hajói óriásinak számítottak: az egyik hajó 73 méter hosszú és 24 méter széles, a másik 71 méter hosszú és 20 méter széles volt. A hajók egyikén Diana istennőnek emeltek templomot aranyozott bronztéglákból, márványoszlopokkal, mozaikpadlóval. A másik hajón egy valóságos palotát építettek, melyben melegvízvezeték-rendszer gondoskodott arról, hogy mindig legyen forró víz a termákban Caligulának és udvaroncainak.