A tűzhányók segíthették hatalomra a dinoszauruszokat
![dinoszaurusz óvoda, Massospondylus](https://cdn.origo.hu/2023/12/wPAFLYeHRkiUJ0kwlZciElQKkhBN-rFvz3aIXcERIDg/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc5ZjI0NmQzMDE2MzQ1NzM4YWMwMzJhMzI0NWYzZmEy.webp)
Az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) megjelent tanulmány szerzői ősi kőzeteket elemeztek és kétszázmillió évvel ezelőtti hatalmas vulkánkitörések nyomaira bukkantak. Ezek a kitörések vezethettek az egyik legnagyobb, úgynevezett tömeges kihalási eseményhez - írja a BBC híre alapján az MTI.
A dinoszauruszok képesek voltak kihasználni az állatvilágban előállt hiányt, amit a kihalt fajták hagytak maguk mögött"
- magyarázta Lawrence Percival, az Oxfordi Egyetem földtudományi tanszékének kutatója. A tudósok négy kontinens kétmillió éves kőzetmintáit vizsgálták meg. Egy korábbi tanulmány azt mérte fel, hogy változott a szénmennyiség a kőzetekben, ami a vulkánkitörésekből származó szén-dioxiddal függött össze. Az új kutatás a tűzhányók tevékenységének egy másik nyomát, a higanyt analizálta.
A tűzhányó kitörésével felcsapó gázcsóva higanyt is tartalmaz, mely a legkörbe kerül, mielőtt visszaszállna a talajra, leülepedne és évmilliókig ott maradna. "Ha egy üledékrétegben kiugró higanymennyiséget észlelünk, tudjuk, hogy a réteg korával egy időben vulkáni tevékenység folyt. Pontosan ezt láttuk a tömeges kihalás idejében is" - mondta Percival.
Az évmillión át tartó kitörések tömeges fajpusztuláshoz vezethettek: a krokodilhoz hasonló állatok, a hüllőszerű emlősök és a kétéltűek is kihaltak.
Az első, korai dinoszauruszok azonban túlélték ezt a korszakot, bár a kutatók erre nem találtak magyarázatot.
Amikor a vulkánok többsége elcsendesedett, a dinoszauruszok kevés vetélytárssal találhatták szembe magukat, így elszaporodva átvehették az uralmat a tudósok szerint.