1942. augusztus huszadika felhőtlen, verőfényes, késő nyári napként virradt Budapestre. A Szent István napi Szent Jobb-körmenet a háborús idők ellenére, a szokásos módon vette kezdetét a budai Várban. A várpalotából a Mátyás-templomba tartó menet élén Horthy Miklós kormányzó haladt, a hercegprímás, a parlament két házának elnöke, Kállay Miklós miniszterelnök és a kormány tagjai kíséretében.
Amint az alabárdos testőröktől kísért közméltóságok elhagyták a palotát, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter kilépett a sorból, és Kállay Miklóshoz sietett.
Horthy Istvánt repülőbaleset érte. Meghalt."
– súgta a miniszterelnök fülébe a döbbenetes hírt. Kállay gyorsan úgy döntött, hogy az ünnepi szertartás végéig nem közli Horthyval a szörnyű hírt.
„Megtántorodtam, de erőt vettem magamon, és továbbléptem a menetben. Nem tudtam levenni a szememet a kormányzóról, aki két lépéssel előttem haladt, hetvenöt évével is délcegen... A legnagyobb pompával celebrált ünnepi mise alatt ott ült Horthy Miklós, aki elvesztette a fiát, de nem tud róla. Néztem, és arra gondoltam, milyen jó, hogy nem tudja, és hogy elveszíti az országát is, ha csak valami csoda nem történik." (Forrás: Kállay Miklós: Magyarország miniszterelnöke voltam 1942-1944, I. kötet 127. o., Európa – História, Budapest, 1991)
A szertartás után Kállay a Honvéd Vezérkar főnöke, Szombathelyi Ferenc vezérezredes jelenlétében tájékoztatta Horthyt fia tragikus haláláról. Szörnyű hatással volt rá a hír, kétszer is elvesztette az eszméletét.
A tragikus véget ért kormányzóhelyettesnek Kállay fontos szerepet szánt a háborúból és a német szövetségből történő óvatos kifarolást, valamint az angolszász szövetségekkel való kapcsolatkiépítést célzó külpolitikai terveiben. Horthy Istvánról közismert volt németellenessége és erős angolbarátsága, valamint hogy apjával ellentétben tragikus és elhibázott lépésnek tartotta Magyarország 1941. június 27-i hadba lépését a Szovjetunió ellen.
Horthy István, aki 1929-ben Amerikába utazott, és a detroiti Ford-művekben dolgozott, pontosan tisztában volt azzal, hogy a hitleri Németországnak semmi esélye sincs a szövetséges hatalmak szinte korlátlan ipari-katonai erejével szemben. Amikor 1942. február 19-én kormányzóhelyettesnek választották, közjogi méltóságát is Magyarország semleges státuszának visszaszerzésére akarta felhasználni.
1941. június 27-én - az előző napi kassai incidensre hivatkozva - Bárdossy László miniszterelnök bejelentette, hogy Magyarország hadiállapotba került a Szovjetunióval. Ez a Horthy kormányzó által támogatott felelőtlen és meggondolatlan lépés az ország számára igen súlyos következményekkel járt.
A Vörös Hadsereg 1941. december 6-án, Moszkva alatt elindított ellentámadása a keleti front jelentős szakaszán visszaszorította a német haderőt, és ezzel végleg kudarcot vallottak Hitler villámháborús elképzelései. Viszont az önkéntes és átgondolatlan magyar hadba lépés ürügyet teremtett ahhoz, hogy 1942 januárjában a Magyarországra látogató német birodalmi külügyminiszter, Joachim von Ribbentrop „a szövetségi hűségre" hivatkozva az egész magyar haderő keleti frontra vezénylését követelje.
A magyar kormány és Ribbentrop, illetve Wilhelm Keitel, az OKW (Oberkommando der Wehrmacht) főnökének budapesti tárgyalásain született meg a döntés a 2. magyar hadsereg felállításáról és keleti frontra küldéséről.
Horthy István – apja egyetértő támogatásával – önként jelentkezett frontszolgálatra. Bár közjogi méltósága mentesítette volna a katonai szolgálat alól, és Kállay Miklós miniszterelnök is élesen ellenezte a kormányzóhelyettes veszélyes küldetését, Horthy István hajthatatlan maradt.
1942. május 1-jén kezdődött el tartalékos repülőtiszti kiképzése Szolnokon. Az ifjú Horthy ekkor már tapasztalt pilótának számított. Pilóta képesítését még mérnökhallgatóként szerezte meg a Műegyetem repülős sportklubjában. 1939-ben mint a MÁVAG vezérigazgatója, üzleti ügyben Budaörsről az indiai Bombay-be (ma Mumbai) repült egyedül, egy Arado típusú kisgép pilótafülkéjében.
Házasságkötése után, 1940-ben ugyancsak egy kis kétszemélyes túragép fedélzetén indult közel-keleti és afrikai országokat érintő nászútjára feleségével, Edelsheim Gyulai Ilona grófnővel. Katonai repülős tapasztalatokkal azonban egyáltalán nem rendelkezett. Ezt a hiányt volt hivatott pótolni a szolnoki gyorstalpaló képzés.
1942-ben a honvéd légierő vadászalakulatait a pilóták által nagyon kedvelt, jól vezethető és jóindulatú, ám a modern légi harc követelményeinek már messze nem megfelelő Fiat CR-42 váltótípusaként az olasz Caproni-Reggiane Re. 2000 Falcon típussal, a Héjával szerelték fel.
A teljesen fémépítésű, alsószárnyas, behúzható futóművel, zárt pilótakabinnal rendelkező gép repülési tulajdonságait illetően felülmúlta a korabeli szovjet típusokat, ám a pilóták ennek ellenére sem kedvelték.
A Héja nehezen vezethető vadászgép volt, amely a légi harcban elkerülhetetlen éles fordulók közben gyakran került dugóhúzóba. Kemény futóműve miatt a leszállási manőver is komoly figyelmet követelt meg, különösen az oroszországi tábori füves leszállópályákon. A típus hátrányos tulajdonságait jól jellemzi, hogy a 2. magyar hadsereg vadászosztályában szolgáló Héják 80 százaléka nem légi harcban, hanem balesetekben sérült vagy semmisült meg.
A tapasztalt pilótának számító, ám könnyű sportgépekhez szokott Horthy Istvánon is kifogott a Héja. A szolnoki kiképzés ideje alatt Horthy egy alkalommal 4000 méteres magasságban végrehajtott forduló közben átesett, és csak a nagy magasságnak köszönhetően tudta kivenni gépét a dugóhúzóból. A Héja üzemeltetési leírásában egy igen fontos tényezőre nem hívták fel a pilóták figyelmét. A légierő illetékesei úgy döntöttek, hogy az olasz importból beszerzett vadászgépek páncélvédettségét meg kell erősíteni.
Ezért a Héják pilótafülkéjébe közel plusz egymázsányi védőpáncélzatot építettek be utólag. Mindez jelentősen javította a pilóták védettségét és túlélési esélyét, ám rendkívül hátrányosan érintette a gép repülési tulajdonságait. A súlytöbblet megváltoztatta a repülőgép súlypontját, ami miatt bizonyos manővereknél a gép irányítása bizonytalanná vált, és romlott az emelkedőképessége is.
Megfelelő instrukciók hiányában a pilótáknak saját maguknak kellett kitapasztalniuk a Héja alattomos tulajdonságait, ami sok balesethez vezetett. Horthy István a fronton szolgáló huszonéves vadászpilóták között a maga 38 évével már túlkorosnak számított. Az augusztus 20-i katasztrófa okaiban ez is szerepet játszhatott.
Horthy István tartalékos repülő főhadnagyként 1942. július 3-án érkezett meg a keleti frontra, ahol a 2. magyar hadsereg repülőcsoportjának vitéz Csukás Kálmán vezérkari őrnagy parancsnoksága alatt álló vadászosztályához, a szolnoki 1/1-es századába osztották be, rajparancsnokként. Horthy kormányzóhelyettesi méltósága ellenére sem részesült különleges bánásmódban, beosztott tiszttársaihoz hasonló ellátást és elhelyezést kapott.
Százada az Alekszejevka közelében fekvő Ilovka tábori repülőterére települt. Első harci bevetését július 4-én hajtotta végre, Sztarij-Oszkol légterében. Közvetlen elöljárója, Szabó Mátyás százados, századparancsnok és tiszttársai visszaemlékezése szerint Horthy főhadnagy semmilyen kivételezést nem tűrt meg, a rábízott harcfeladatokat pedig mindig pontosan teljesítette.
Augusztus 6-án éppen harci bevetést repül rajával, amikor magassági fölényüket kihasználva, szovjet vadászok támadtak rájuk. A kialakult légi harcban Horthy gépét több találat érte, de ennek ellenére megszerezte első légi győzelmét. Horthy István 1942. augusztus 15-ig összesen 24 bevetést teljesített.
Kállay Miklós többször is kezdeményezte Horthy István hazarendelését, ám a kormányzó valamennyi alkalommal visszautasította ezt a kérést azzal az indokkal, hogy ha magyar katonák ezrei kockáztatják nap mint nap életüket a keleti fronton, ez alól a fia sem lehet kivétel. Kállay látva az idős kormányzó ellenállását, taktikát váltott, és augusztus 11-én minisztertanácsi határozattal mondatta ki a kormányzóhelyettes hazarendelését.
Kállay arra utasította Bartha Károly vezérezredest, honvédelmi minisztert, hogy haladéktalanul intézkedjen a minisztertanácsi határozat végrehajtásáról. A Honvédelmi Minisztérium azonban, máig nem tudni, hogy miért, de késlekedett az utasítás továbbításával. A kormányzóhelyettes hazarendeléséről szóló parancsot vitéz Jány Gusztáv vezérezredes, a 2. magyar hadsereg parancsnoka csak augusztus 19-én kapta kézhez.
Horthy István éppen aznap tett látogatást a hadsereg-főparancsnokságon, így Jány közvetlenül szóban közölte vele a hazarendeléséről szóló parancsot, valamint azt is, hogy ezzel repülő frontszolgálata befejeződött.
Horthy még aznap este visszatért állomáshelyére, ám közvetlen elöljáróját, Szabó századost nem tájékoztatta repülési tilalmáról. A hadsereg-főparancsnokságról csak másnap, augusztus 20-án érkezett meg az írásbeli parancs Horthy István hazarendeléséről, amelyet a repülőcsoport parancsnoka, vitéz András Sándor alezredes így már csak a tragédia bekövetkezése után kapott kézhez. Horthyt a századvezénylés még korábban beosztotta egy augusztus 20-i harci bevetésre. A vezénylés szerint Horthy főhadnagynak Nemeslaki Zoltán őrmesterrel együtt kellett közvetlen fedezetet biztosítania a szomszédos reptéren állomásozó 3/2-es közel-felderítő század két Heinkel He-46 típusú gépének. Ez lett volna Horthy István 25. frontbevetése. Horthy szerette volna még teljesíteni ezt a feladatot, hogy frontszolgálatát ezzel a kerek számmal fejezhesse be. Valószínű, hogy ezért nem szólt századparancsnokának sem az időközben elrendelt repülési tilalmáról.
Horthy aznap késő este meghagyta közvetlen beosztottjának, Farkas Györgynek, hogy másnap hajnali fél ötkor ébressze. Így is történt, Horthy István másnap fél ötkor kelt, és gyors reggeli, valamint eligazítás után beszállt a gépébe, amelynek a szerelők már előmelegítették a motorját. Horthyt beszíjazták a pilótafülkébe, aki pontban reggeli öt órakor kigurult gépével, gázt adott, majd a magasba emelkedett.
A Heinkel He-46-os felderítőket a közeli reptér felett alacsonyan körözve kellett volna felvenniük.
Egy-két perccel öt óra után, már világosban értek a reptér fölé, ahol a bevetési terv szerint körözni kezdtek a felderítőgépek felszállását várva. Horthy István 5 óra 7 perckor gépével 300 méter körüli magasságban egy szűkített balfordulóba kezdett, ám ekkor gépe leadta az orrát, megpördült, és - egyre növekvő sebességgel zuhanva - a földnek csapódott. A feltankolt Héja azonnal felrobbant, és hatalmas lángnyelvekkel égett. Horthy Istvánnak esélye sem volt a megmenekülésre.
Alighogy eloltották a tüzet, és biztosították a helyszínt, megkezdték az egész napos helyszíni vizsgálatot, a repülőcsoport parancsnoka, András Sándor alezredes irányításával. Délután a hadseregparancsnok, Jány Gusztáv vezérezredes is meglátogatta a tragédia helyszínét.
A roncs darabjait a műszakiak tüzetesen átvizsgálták.
Sem a motor maradványaiban, sem pedig az irányítórendszerben nem fedeztek fel műszaki meghibásodásra utaló jeleket.
A szakértői vizsgálat konklúziója szerint a Héja lezuhanását a túl szűkre vett forduló okozta, ami miatt a gép átesett, és már nem volt lehetőség kivenni a dugóhúzóból. A pilótahibából bekövetkezett baleset teóriáját azonban nem mindenki fogadta el. Wágner Károly zászlós, a 3/2 közel-felderítő század aznapi bevetéssel érintett egyik pilótájának visszaemlékezése szerint Horthy gépe már a forduló előtt billegni kezdett, és a zuhanását megelőzően vészhelyzeti jelzőrakétát lőtt ki, ami egyértelműen meghibásodásra, súlyos vészhelyzetre utalt.
Wágner zászlós a Héja második perdülése kezdetén látta meg a rakéta lobbanását, ebből pedig az következik, hogy Horthy főhadnagy azt még vízszintes helyzetben, és valami komoly hiba észlelése miatt lőtte ki. Szabó Gyula zászlós, a közel-felderítő század aznap hajnalban szolgálatos ügyeletes tisztje ugyancsak szemtanúja volt a kormányzóhelyettes lezuhanásának. Szabó zászlós értékelése szerint a gép túldöntött állapota a gép kormányozhatatlanságát sejttette.
A baleset teóriáját leghatározottabban Horthy Istvánné, a kormányzóhelyettes özvegye vetette el, akinek haláláig
az volt a meggyőződése, hogy német szabotázs okozta a férje halálát.
Horthy István augusztus 15-én rendkívüli szabadságot kapott, hogy Kijevben találkozhasson az ápolónőként ugyancsak frontszolgálatot teljesítő, ifjú feleségével.
A németek az ukrajnai megszálló erők főparancsnoka, az éppen távol lévő Kitzinger vezérezredes kijevi villáját ajánlották fel a házaspár részére. Horthy Istvánné „Becsület és kötelesség" című memoárkötetében részletesen leírja, hogy háromnapos kijevi tartózkodásuk alatt a férje mindent elmondott, amit apjával, a kormányzóval bizalmasan tudatni akart, és beavatta titkos terveibe is.
Horthy Istvánt a fronton tapasztaltak még jobban kiábrándították a háborúból és a német szövetségesből.
Élesen kikelt a zsidó munkaszolgálatosokkal való, általa tapasztalt bánásmód ellen is.
„A zsidó századok, ahogy hallom, 20 v. 30 000 a szadisták kedvteléseinek vannak minden tekintetben kiszolgáltatva, az embernek felfordul a gyomra, a huszadik században is, sajnos nálunk... Attól félek, hogy ennek nagyon meg fogjuk fizetni az árát egyszer..." (Forrás: Kanyó András: Horthy és a magyar tragédia,145. o., Budapest, 2008) A hosszúra nyúlt beszélgetések során Horthy Istvánné visszaemlékezése szerint férje keresetlen szavakkal bírálta a németeket. Többször is hangsúlyozva, hogy elkerülhetetlen a vereségük, és mindez Magyarország vesztét okozza, kivéve, ha még időben hátat fordít a német szövetségnek.
Azt is közölte feleségével, hogy frontszolgálata után kirepül Angliába vagy az Egyesült Államokba, hogy megszerezze az angolszász szövetségesek támogatását.
Mint utóbb kiderült, a villa helyiségeibe lehallgatókészülékeket rejtettek el,
így a német hírszerzés mindent megtudhatott arról, ami Horthy István és felesége között elhangzott.
Még Horthy István távollétében, augusztus 18-án egy öt-hat fős német csoport jelent meg az ilkovszkai reptéren, azzal az indokkal, hogy a téli szállás előkészítésével kapcsolatos felmérést végeznek. A németek Horthy gépének közelében táboroztak le, és mint szövetségeseknek szabad mozgásuk volt a bázis területén.
Horthy Miklós 1953-ban Buenos Airesben kiadott emlékirataiban megemlíti, hogy egy barátja, aki véletlenül bepillantást nyert a hírszerzést is magába olvasztó Birodalmi Biztonsági Főhivatal titkos irataiba, megdöbbentően részletes aktát talált Horthy István németekkel kapcsolatos megjegyzéseiről, és angolszász kapcsolatairól.
Mindez azt bizonyítja, hogy a német titkosszolgálat szinte minden lépését megfigyelte.
Von Ermannsdorff budapesti német nagykövet a kormányzóhelyettes-választás után, 1942. február végén Berlinnek küldött összefoglaló jelentésében úgy jellemezte az ifjú Horthyt, mint aki még sok borsot fog törni a birodalom orra alá angol- és zsidóbarátsága miatt. Joseph Goebbels, a nagy hatalmú német propagandaminiszter a Budapestről Horthy István kormányzóhelyettessé választásról szóló híreket 1942. február 4-i naplóbejegyzésében pedig úgy kommentálta, hogy pozícióba kerülése „nagy szerencsétlenség" lenne Németország számára.
Noha az a legelfogadottabb álláspont, hogy Horthy István balesetet szenvedett, ám azt, hogy állhatott-e német szabotázs a kormányzóhelyettes halálának hátterében, talán soha sem fogjuk már megtudni.