Akár még a héten becsapódhat a Tienkung-1

Tienkung-1
A szebb napokat látott Tienkung-1
Vágólapra másolva!
Valamikor péntek és hétfő között csapódhat a Földnek a 2016 óta nem működő Tienkung-1 (Mennyei Palota-1) kínai űrlaboratórium, amelynek roncsai mintegy ezer négyzetkilométernyi területen szóródhatnak szét, nagyon kicsi az esélye annak, hogy embereket veszélyeztessen – közölte kedden az Európai Űrügynökség (ESA).
Vágólapra másolva!

Az ESA szakemberei szerint a 10,4 méter hossz űrállomás várhatóan a 43. északi szélességi kör és a 43. déli szélességi kör közötti térségben lép a Föld légkörébe. A pontosabb előrejelzést a szakemberek egy nappal a földi légkörbe való belépés előtt tudnak majd mondani.

Annak valószínűsége, hogy a Tienkung-1 lehulló darabja emberbe csapódjon tízmilliószor kisebb, mint annak esélye, hogy villámcsapás érjen valakit, mivel a bolygó nagy részét víz borítja, vagy lakatlan.

A kínai űrprogram tudósai március 31. és április 4. között jelzik az űrállomás becsapódását a Földbe hétfői közleményük szerint.

A Tienkung-1 Forrás: -

Kína 2011 szeptemberében bocsátotta fel első űrlaboratóriumát, a Tiankung-1-et az űrbe, ahol az űrállomás az évek során hat kapcsolódási manővert hajtott végre a kínai Sencsou-űrhajókkal. Alig másfél hónappal a fellövés után sikeresen összekapcsolódott vele a Sencsou-8 ember nélküli űrhajó. A Sencsou-9 2012 júniusában három űrhajóssal a fedélzetén szintén sikeresen kacsolódott hozzá, automata üzemmódban és kézi dokkolással. Egy évvel később a Sencsou-10 űrhajó szintén három kínai űrhajósával, köztük az első nővel, többször is összekapcsolódott a Tienkung-1-gyel.

2016 óta már a Tiankung-1 utódja is a Föld körül kering. Az új kínai űrlaboratóriumban az ott dolgozó két asztronauta hosszabb időt tölthet, mint a korábbi modellben. A Tiankung-2-nek nagyobb a tárolókapacitása és ez az első, amely újratankolható.

Az űrállomások feladata, hogy előkészítsék a tervek szerint 2022-ben elkészülő kínai űrállomás építését és üzemeltetését. Amikor a Nemzetközi Űrállomás (ISS) várhatóan 2024-ben befejezi működését, Kína lesz az egyetlen nemzet, amely állandó állomással rendelkezik a világűrben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!