Járókeretes asszonyt fosztott ki Komáromban egy banda – videó

Vágólapra másolva!
Három szlovák fiú támadott meg egy járókeretes asszonyt Komáromban. Ketten őrködtek, amíg a harmadik társuk odament és elvette az asszonytól a táskáját.
Vágólapra másolva!

Két, szlovák állampolgárságú fiú, valamint a szökésben lévő harmadik társuk tavaly szeptemberben 5-én, az egyik komáromi gyógyszertárnál észrevettek egy 83 éves asszonyt, akit kerekes járókerettel sétált. Eldöntötték, hogy megszerzik az értékeit. 

Mindhárman a nő közelébe mentek, majd ketten őrködtek, amíg a harmadik fiú odament az asszonyhoz és elvette tőle a táskáját, majd mindannyian elmenekültek.

 A táskában volt egy 4000 forintos telefon, 2000 forint értékű tárca, valamint 20 000 forint készpénz. 

A fiúk a helyi focipályáig futottak, ahol a pénzt elosztották, a telefont eltették, a táskát és az iratokat pedig otthagyták. 

A letartóztatásban lévő két fiú korábban többször is lopott együtt. Az ügyészség lopás és kifosztás miatt emelt vádat ellenük. Azt javasolják, hogy a bíróság ítélje őket fiatalkorúak fogházbüntetésére.

Korábban megírtuk, hogy egy férfi április 23-án éjszaka besurrant egy budai kórház több kórtermébe, és elvette az alvó betegek mobiltelefonjait, majd az összesen 175.000 forintnyi zsákmánnyal távozott a kórházból. A rendőrök azonban már másnap hajnalban lecsaptak rá és őrizetbe vették, a nála talált telefonokat lefoglalták és visszaadták a tulajdonosoknak, ezáltal a kár megtérült.

Július 31-én hajnalban, Budapesten, az Örs vezér téren egy 20 éves férfi felfigyelt egy, a közelben alvó idősre. A tolvaj kihasználta, hogy az idős férfi alszik, ezért óvatosan oda ment hozzá és elvette az őrizetlenül hagyott szatyrát, majd sietve távozott. A szatyorban mintegy 20.000 forint értékben voltak kisebb tárgyak. Sportcipő, szemüveg, öngyújtó. A lopást a rendőrség a térre telepített térfigyelő-kamerákon keresztül végignézte, így a rendőrök a helyszínre érve azonnal elfogták és bűnügyi őrizetbe vették az elkövetőt. 

Egy hajdúhadházi férfi tavaly októberben, az egyik éjjel elment a testvére házához, ahol az udvaron parkoló autó ablakát betörte, és kilopott belőle szerszámokat, kábeleket és 25 ezer forintot. A lopással 120 ezer, a rongálással 5 ezer forintos kárt okozott. Idén januárban az unokatestvérének hajdúhadházi otthonához ment, ahol a zárt ajtón keresztül bejutott. A szobákban értékeket keresett, majd bement a gyerekszobába. Az egyikük ágyán lévő telefont eltette, majd átment a pár szobájába. Ott eltett egy doboz cigit. Közben a feleség felébredt és rákiáltott a férfira. A férje kiugrott az ágyból és ellökte a férfit, aki elmenekült. Később visszaadta a rokonoknak az ellopott értékeket.

Másfél évvel ezelőtt az Oktogonon egy villamosmegállóban alvó férfi kezéből vette ki a telefont egy tolvaj, majd megpróbált elmenekülni vele. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!