A repülőkről kitiltott durián gyümölcsöt küldi az űrbe Thaiföld

Durián
Vágólapra másolva!
A romlott húsra emlékezető bűze miatt repülőkről és liftekből kitiltott duriánt küldi az űrbe Thaiföld, hogy megvizsgálja eltarthatóságát.
Vágólapra másolva!

"Szeretnénk, ha a jövőben az űrhajósok thai ételeket is ehetnének. Meg akarjuk tudni, mennyit változik az élelmiszer, mire visszaér a Földre, lehet, hogy kisebb lesz vagy töredezik" - magyarázta az AFP-nek a thaiföldi Geoinformatikai és Űrtechnológiai Hivatal (GISTDA) szóvivője pénteken.

Egész Délkelet-Ázsiában fogyasztják a duriánt, amely nemcsak népszerűségéről,

hanem jellegzetes szagáról is híres, ezért országszerte táblák jelzik, hogy fogyasztása tilos a közlekedési járműveken, a liftekben, a szállodákban.

A sárga gyümölcsöt szárítva, vákuumcsomagolva repítik az űrbe.

Durián Forrás: Pixabay

A fellövést júliusra tervezik, és többféle thai rizs is részt vesz az utazásban, melynek keretében a jövőbeli űrutasok táplálékait kutatják.

- írta közleményében a GISTDA.

Ahogy az ázsiai országok egyre inkább részt követelnek maguknak az űrkutatásból, változatosabb menükre lehet szükség.

Amikor 2008-ban az első dél-koreai űrhajós a Nemzetközi Űrállomásra érkezett, tudományos célból vitt magával a kimcsiből, a koreai konyhaművészet jellegzetes ételéből, amely erjesztett zöldségekből - kínai kelből, retekből, zöldhagymából - készül.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!