Lábat találtak a borostyánkőben
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/m50Nj8HStyH1MyvFb-p_0Aexsjq_fAfP9-vnIXqpkGE/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVjOGRlNzY4MDM0OTQwOTRhNmQ0MWMyY2I3OTc1Mzk0.webp)
A Scientific Reports című tudományos folyóiratban publikált tanulmányuk szerint a kínai, amerikai és kanadai szakemberek a borostyánkő-fosszíliákban gazdag, észak-mianmari Hukawng-völgyben találták a leletet.
A madárláb kevesebb mint 7 milliméter hosszú, és remek állapotban maradt fenn
– mondta Paj Ming, a Kínai Tudományos Akadémia Állattani Intézetének munkatársa, a tanulmány társszerzője. Hozzátette: „a leleten végzett CT-vizsgálat révén a kutatók elkészítették a testrész nagy felbontású háromdimenziós modelljét”.
A modellen megfigyelt törések alapján a szakemberek arra következtetnek, hogy a madár lába már a gyantába kerülés előtt eltört.
A lábat feltehetőleg ragadozók vagy dögevők hagyták hátra
– mondta Hszing Lita, a Kínai Geotudományi Egyetem munkatársa, aki a tanulmány egyik vezető kutatója volt.
(MTI/Hszinhua)