Először indított rakétát a világűrbe egy kínai magáncég
![rakéta](https://cdn.origo.hu/2023/12/nM0R1F1zFJR4ElUqn_we80em12VRV0M5pKy05BcHsQE/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhMjRiYTY2YTU0NjRkNzQ4MmY0YTQ3ZjZiMjkxNmQ1.webp)
A pekingi székhelyű Interstellar Glory Space Technology nevű startup cég - amely iSpace néven is ismert - 20 méter magas Hyperbola-1 rakétája csütörtökön startolt a Góbi-sivatagban lévő Csiucsüan űrközpontból és
két műholdat állított Föld körüli pályára
- közölte a Hszinhua állami hírügynökség. A LandSpace és a OneSpace nevű kínai vállalkozások már korábban próbálkoztak hasonlóval, de sikertelenül. A kínai állami média a csütörtöki startot "mérföldkőnek" nevezte a kínai magán űripar számára.
Kínában tucatnyi magáncég próbálkozik azzal, hogy megvesse lábát az űriparágban. Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szerint 2018-ban csak ezek a vállalkozások mintegy 30 rakétakilövést hajtottak végre.
Az űrprogramot azonban az állam elsősorban a katonaság ellenőrzése alá akarja vonni,
mert a kormánynak ambiciózus tervei vannak az űrben.A Holdhoz való újabb utazások mellett Mars-missziót is terveznek, amelynek keretében marsjárót indítanának útnak a vörös bolygóra. Emellett saját űrállomás építését is tervezik.
Az amerikai magáncégek egyelőre a kínaiak előtt járnak.
Elon Musk 2002-ben alapított SpaceX nevű cége rakétáival már számos műholdat küldött fel Föld körüli pályára és szállítmányokat vitt a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). Jeff Bezos, az Amazon vezetője Blue Origin nevű cégével is ambiciózus űrutazási terveken dolgozik.
(Forrás: MTI)